Bajnokság és válogatóverseny

Bajnokság és válogatóverseny
Az elmúlt hét végén, március 28. és 30. között a jászvásári sportcsarnokban bonyolították le a hagyományos karate országos bajnokság Fudokan stílusú döntőjét ifjúságiak, utánpótlás- és felnőttkorúak részére.

Nem csupán bajnokokat avattak az elmúlt hét végén Jászvásárban (Iaşi), hiszen a döntő sorozat egyúttal válogatóverseny is volt. A karatékák teljesítménye alapján a szakvezetők kijelölék a korosztályos válogatottak keretét, illetve azokat a csapatokat, amelyek novemberben indulnak majd a cseh fővárosban, Prágában rendezendő Európa-bajnokságon.

A jászvásári finálén harminc hazai klub 250 sportolója, a három területi bajnokság legjobbjai vettek részt, közöttük a Nagyváradi Todome és a Nagyváradi UAMT Agora versenyzői. A Todome sportolói egy ezüstérmet szereztek, míg az UAMT Agora karatékái öt arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel lettek gazdagabbak.

Számszerű eredmények

Országos bajnok lett Sandru Brigitta (kata), Mircea Tudoric[ (kata), Sandru Brigitta és Raul Tudorică (vegyes Enbu), Raul Tudorică és Mirel Matei (férfi Enbu), Mirel Matei, Raul Tudorică, Bernáth Csaba (kata csapat), mindannyian az UAMT Agora Sportklub tagjai.

Ezüstérmesek: Mirel Matei (kata), Mircea Tudorică (fukugo), Mirel Matei és Ioana Tivadar (vegyes enbu), Melania Mândru, Ioana Tivadar, Sandru Brigitta (kata csapat) – mindannyian UAMT Agora, valamint Alina Purdea és Litoff Sándor (vegyes enbu) – Nagyváradi Todome.

Bronzérmesek: Mircea Tudorică (kumite), Ioana Tivadar (kumite), Alexandru Baba (fukugo), Bogosi Krisztina és Alexandru Baba (vegyes enbu) – mindannyian UAMT Agora.

Lévay Sándor