Bábjáték és koszorúkészítés

 Adventi történetet játszottak el kicsiknek és nagyoknak. Fotó: Neumann Andrea
 Adventi történetet játszottak el kicsiknek és nagyoknak. Fotó: Neumann Andrea
Nyílt nap és adventi koszorúkészítés zajlott csütörtök délelőtt a nagyváradi Friedrich Schiller iskolához tartozó Călimăneştilor utcai óvodában, ahol Faragó Emese és Szabó Csilla óvónők adtak ízelítőt a Waldorf-pedagógia módszereiből.

A műsor bábjátékkal kezdődött, melynek során Szabó Csilla mesét mondott, Faragó Emese pedig a specifikus bábokkal el is játszotta a történetet, mely az erdei lámpásról szólt, s az adventben folytatódott, a belső fény megjelenésével. A Waldorf-módszer szerint a játékszerek egyszerűek, elkészíthetőek, s a foglalkozások között a dalok és a versek tanulása, az egyszerű népmesék hallgatása, eljátszása, ünnepi készülődések szerepelnek

Később a termet átalakították, s közös adventi koszorúkészítéssel folytatódott a program. A Molnár V. József tanítása szerinti fehér gyertyákkal és kék szalaggal díszített koszorúk egyszerűséget és letisztultságot közvetítenek, tudtuk meg. A nyílt nap során szó esett a Waldorf-pedagógiáról is, mely a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését harmonikus egységben kezeli.

A rendezvény a Rákóczi Ferenc Alapítvány támogatásával jött létre, s ugyanezen a sorozaton belül decemberben egy újabb nyílt nap lesz, ezúttal tanítóképzősök részvételével, továbbá egy farsangi ünnepséget is szerveznek majd.