Nevelés a művészet eszközével

Tették ezt a lelkes önkéntesek,

elkötelezett pedagógusok és

tanfolyamvezetők segítségével

és fáradtságot nem ismerő

közreműködésével. A

közeljövőben két nagysikerű,

gyermekeknek szóló tanfolyamot is

újraindítanak: az egyik a

Kölyök-művészet

elnevezésű

képzőművészeti

felkészítő, míg a

másik a Bóbita zenetanfolyam.

Mindkét tanfolyamra várják a

jelentkezőket a 0259/43–13–98-as

telefonszámon vagy a Posticum

recepcióján. A tíz

alkalomból álló

képzés ára

személyenként 50 lej. Az előző

tanfolyamok sikeréről, valamint az

új elképzelésekről

nyilatkozott Buzási Andrea

képzőművész és Kiss

Tünde zenepedagógus.

– Miről szólt a tavalyi

Kölyök-művészet

elnevezésű, gyerekeknek szóló

képzőművészeti

képzés? – kérdeztük

Buzási Andrea

képzőművészt.

– Ez egy tíz foglalkozásos

tanfolyam volt, amit október

elejétől vezettem. Nem

feltétlenül művészeti

oktatás, hanem a

kézműveskedés, festés,

rajzolás és egyáltalán az

alkotás megszerettetése a gyerekekkel

volt a cél. Egy mese köré

építettem a foglalkozást, amit

együtt találtunk ki a gyerekekkel. Ahogy

haladtunk előre a történettel

úgy alakult a mese is. Arról

szólt, hogy először megismertük a

saját önarcképünket, ez volt az

első foglalkozás. Szakított

újságfecnikből,

csirízből készítettük el

és ezt felragasztottuk egy nagy fehér

kartonra. Fontos volt, hogy ezt ne azokhoz a

szabályokhoz ragaszkodva

készítsék el a gyerekek, amit

mondjuk sokszor az iskolában erőltetnek

rájuk, hanem a legfontosabb, hogy

használják a fantáziájukat,

színes dolgokból tudjanak alkotni

valamit. Külső jegyében ez nem minden

esetben emlékeztet a gyerekre, de az a

lényeg, hogy ezek lelkükből fakadnak.

Mesepalota meselényekkel

– Hogyan folytatódott ez a

mese?

– A következő alkalom arról

szólt, hogy az elkészített

önarcképekből egy csoportképet

alkotva elképzeltük, hogy

beköltözünk egy mesepalotába.

Közösen találtuk ki, hogy milyen

legyen. Persze voltak motoros lovagok és

koronás királykisaszonyok

egyaránt. Vágódeszkákra

vízalapú festékkel

megfestettük a mi várunkat. Itt

alapjában véve az volt a fontos, hogy

megismerjék ezt a művészeti

technikát is. Egy vár, egy

épület masszív anyagból

áll, ezért választottuk ezt az

érdekes felületet. A harmadik

foglalkozáson elképzeltük, hogy mi

magunk már a megfestett mesepalotában

lakunk, így átváltoztunk mi magunk

is meselényekké. Mindenki

kitalálta a saját szerepét, voltak

zenebohócok, grófok, diószemű

királyfik egyaránt. Ezeket

fakanálból formáltuk meg.

Kifestettük az arcukat és

kitaláltuk, hogy mit aggatunk rájuk. Nem

voltak szabályok. Az mutatkozott meg

ennél a foglalkozásnál is, hogy

egy gyermeknél szebben nem alkot senki. Ezt

maguk a gyerekek is felismerik a kötetlen

aktivitások keretében. A

következő lépés az volt, hogy

szurka-piszka manók érkeztek a

várunk közelébe, amiket

szintén közösen

készítettünk el

gyurmából. Mind

nyújtogatták a nyelvüket,

csúfolkodtak velünk, letaposták a

virágágyásainkat. Ezeket jó

útra kellett téríteni.

Készítettünk nekik

ajándékot, amit megint nagyon

érdekes eljárással,

kolográfiával csináltunk meg.

Így kerültek bele a gyerekek a grafikai

eljárások világába.

Végül nagy ünnepséget

rendeztünk, amikor is gyertyákkal

rajzoltunk egy nagy kartonra, majd tussal

ráfestettünk, azután lemostuk.

Érdekes alkotások születtek. Az

utolsó alkalom pedig a karácsonyi

készülődés jegyében

telt.

Megmutatni a színeket

– Összesen hány gyerek vett

részt?

– Volt olyan gyerek, aki csak becsöppent.

Többen elmaradoztak és voltak olyanok, akik

csak később csatlakoztak. Stabilan nyolcan

voltak. Gondolkoztunk rajta, hogy úgy lenne

jó, hogy a mostani foglalkozást

két csoporttal indítsuk. Én nagyon

szeretném, ha nagyobbakkal is

dolgozhatnánk, így tanulhatnánk

színtant és belemehetnénk a

technikai részletekbe is. A kicsikkel pedig

kifejezetten kreatív foglalkozásokat

képzelek el.

– Miben fog hasonlítani az

új képzés az

előbbihez?

– Ha összegyűl két csoportra

való gyerek, akkor valószínű,

hogy minden órán más-más

mese köré építeném a

foglalkozásokat. Jobban kihegyezném a

foglalkozásokat az éppen aktuális

témára. A nagyokkal szeretném, ha

többet tanulhatnánk az alkotási

folyamatok technikai oldaláról is. Sok

érdekes téma lenne még. De az

előbbit is nagyon szerették a gyerekek.

Valószínű, hogy lesznek olyanok,

akik visszatérnek majd. Azok, akik

megszerették a foglalkozásokat, mert

sohasem szorongással mentek el innen. Ez azzal

is összefügg, hogy nincs

értékelés – mint az

iskolában. Nem az

értékelésről szól,

hanem kizárólag a dícséret

a motiváció. Jó lenne többet

kimenni a szabadba sétálni.

Például volt olyan gyermek a

foglalkozáson, aki azt mondta, hogy szerinte

csak a fekete szín. Ebben az esetben be kellett

neki mutatni, hogy milyen szépek a színek

és mennyi más szín van még.

Megmutatni neki, hogy például egy

őszi avaron mennyi sok szép barna és

sárga árnyalat van. Ebben látom a

feladatomat.

Elszakadni a kliséktől

– Hogyan fogalmazod meg a

foglalkozások célját?

– Én most tapasztaltam meg igazán,

hogy milyen nagyon nehéz lehet a

pedagógusoknak. Ők háromszor nagyobb

létszámmal dolgoznak. A

tanító nénik viszont nem

feltétlenül ilyen módszerekkel

oktatják a „szép

látást”, mint ahogy én. Az

esztétikai nevelés lényegét

abban látom, hogy változtani kell a

gyerekek környezethez, természethez

való viszonyulásán. Ki kell vinni

őket a természetbe, hogy

lássák, süt a nap, csillognak a

vízcseppek a levélen, milyen szép

tud lenni egy katicabogár, milyen érdekes

látvány a levél erezete

közelről. A mai világban a gyerekeknek

ez nagyon kimarad. Ezt a sok

gyönyörűséget kell megmutatni

nekik. A másik lényeges dolog az, hogy el

kell szakadni a kliséktől. Nem lesz minden

gyerekből képzőművész

– ez nyilvánvaló – nem is ez

a lényeg. Pedig jó volna, ha minden ember

egy olyan lélekkel, vagy szemmel

látná a világot, mint egy

képzőművész. Van nagyon sok

kreatív foglalkozás, ami manapság

divatba jött, viszont ezek sablonok szerint

dolgoznak. Ezzel szemben én azt tartom

kreatív foglalkozásnak, amikor adott a

technika – például hogyan tartsd az

ecsetet, vagy hogyan mártsd bele a

vízfestékbe –, a többit az

ő kicsi lelkükre kell bízni. Nincs

nagy jelentősége annak, hogy milyen nagyra

rajzolnak egy kezet vagy egy fejet, ha egy embert

rajzolnak. Sőt. Ilyen korban még nincs meg

az, hogy például egy virág kisebb,

mint egy ember. Nekik úgy természetes,

hogy a virág nagyobb, mint az ember. Sokszor

látni ilyen rajzokat. Ezért

csodálom annyira azt a világot, amit

ők látnak. Sokszor mi felnőttek

túl korán beléjük

préseljük, azt a

látásmódot, amit mi

normálisnak tartunk…

– Mik a tervek még ezen

kívül?

– Szeretnék egy

kiállítást szervezni az így

készült alkotásokból. Ezt az

elkövetkező két hétben

szeretném megcsinálni. A

kiállítás után elvihetik

majd az alkotásokat a gyerekek, ezt

egyébként nagyon várják

már. Az egész mesét

összefoglalni és feltenni a falra.

Jópofa lesz.

– Meséljen olvasóinknak a

most újrainduló korai zenei

fejlesztő programról, a

Bóbitáról –

kértük Kiss Tünde

zenepedagógust.

– Három foglalkozás volt,

három külön korosztálynak. Az

első 1–2, a második 3–5, a

harmadik pedig 6–8 éveseknek szólt.

Az első két foglalkozást tartottam

én, a 6–8 évesekét

két másik zenepedagógus,

Molnár Cecilia és Léva Izabella

vezette. A kicsik foglalkozása fél

órás volt, és főleg a

szülőknek szólt, azért, hogy

ismerjék és tanulják meg azokat a

mondókákát,

jártatókat, ölbeli

játékokat, cirógatókat,

amelyeket a néphagyomány ennek a

korosztálynak teremtett . Ezek vagy népi,

vagy Kodály által írt dallamok,

melyeket az óvodában is szokták

használni. Mi azokat

részesítettük előnyben,

amelyekhez valamilyen mozdulat is társul.

Főleg az 1–2 évesek esetében

sokat számít az, hogy otthon az anyuka

gyakorolja a betanult dalocskákat a gyerekekkel.

Mivel ők még nem tudnak folyamatosan

figyelni, ezért egy-egy

sétáltatót is be kell iktatni

– ezek mind a gyerek

ritmusérzékét és

metrumérzékét fejlesztik.

Mindeközben figyel a hangszerre, a furulya

hangjára és amikor valami ismerős

dallamot hall, akkor ismét meg lehet ragadni a

figyelmét és visszatér az

édesanyja ölébe. Másik fontos

elem a csattanó, amit a gyerekek rettenetesen

élveznek. Halkan kezdjük, majd fokozatosan

hangosodunk, így a gyerek már tudja, hogy

közeleg a csattanó. Minél

többet gyakoroljuk, annál jobban

élvezik, nagyokat kacagnak, és mivel

várják a csattanót, ez a

biztonság érzését adja

nekik.

Hangmanók és ritmus

– Hogyan zajlott a 3–5

évesek zenei képzése?

– Az első három-négy

alkalomnak más-más őszi

gyümölcs volt a témája: alma,

dió, kukorica… Az énekek és

a mondókák ezek köré

csoportosultak. Elsődleges célom az volt,

hogy a gyerekek értékes és tiszta

zenei élményben

részesüljenek, lassan pedig biztatni

őket, hogy ők is velem énekeljenek.

Zenei célom nem csak az, hogy rávegyem a

gyerekeket az éneklésre, hanem hogy

érezzék az egyenletes

lüktetést: ehhez használtunk

különböző ritmushangszereket,

zörgőket, melyeknek

elkészítéséhez

kukoricát diót stb. használtunk. A

4–5 éves korosztály zenei

nevelésének egyik célja, hogy

különbséget tudjanak tenni az

egyenletes lüktetés és a ritmus

között. Megadott mondókák

ritmusát próbáltuk kirakni,

például dióról

szóló mondóka esetében

kicsi dióval és nagy dióval. A

nagy dió jelenti a hosszabb

értékű hangot, a kisebb dió a

rövidebbet. A dióritmus

leolvasását ebben az első

fázisban nem tá és ti-ti-vel,

hanem „nagy és kis-kis”-sel

végeztük. Nem csak ritmussal, hanem

hangmagasságokkal ismerkedtünk,

egyelőre a szó és a mi hangokkal,

melyekhez meséket és bábokat

használtunk. A hangok magasságát

térben is mutattuk. Ezt talán

inkább a 4–5 évesek

értették jobban, a 3 évesek

boldogan játszották a közbeiktatott

népi gyermekjátékokat, amelyek

ugyancsak az egyenletes lüktetés

érzékelését fejlesztik. A

hangokat hangmanók testesítik meg

(bábok) – ezekkel László

Bakk Anikó és Nisztor Krisztina

kolozsvári zenepedagógusok ismertettek

meg, ezért is köszönettel tartozom

nekik.

A zene nemesíti a lelket

– Hány gyerek vett részt

összesen a fogalkozásokon?

– Az 1–2 évesek

képzésére szeptemberben

körülbelül huszan jelentkeztek, de soha,

vagy legalábbis nagyon ritkán volt teljes

a létszám. Főleg

influenzajárvány idején a gyerekek

könnyen megbetegedtek, így nem

jöhettek el. Általában 10–15

gyermek volt jelen. A 3–5 évesek

esetében is hasonló volt a helyzet,

eleinte 16-an voltak feliratkozva. Alig volt

három-négy alkalom, amikor teljes

létszámmal dolgoztunk. Ez

megnehezíti a munkát, mert az

oktatásban nagy szerepe van a

folytonosságnak.

– Miért fontos a gyerekeknek a

korai zenei nevelés?

– Az 1–2 éveseknek nagyon nagyon

fontos az, hogy kapcsolat jöjjön létre

az anya és a gyermek között. Mert

ilyenkor az anya maximálisan a gyerekere figyel

– egy gyerekével játszó

anyuka sohasem stresszes, az a tapasztalat, hogy azok a

gyerekek, akik hasonló zenei nevelésben

részesülnek, sokkal korábban

megtanulnak beszélni. A beszéd

fejlődésére kiválóan

hat tehát a tanfolyam, ugyanúgy a

ritmusérzékre is. A zene nemesíti

a lelket, ezért is fontos az efajta

nevelés. A 3–5 éveseknél a

közösség, az együttlét

öröme jelenti az élményt. Azok

a gyerekek, akik elsőként érkeznek

nem túl bátrak még, olyankor az

anya ölébe ülnek. De lassan

felszabadulnak. Idővel társulnak a

közös énekelésbe, hallani

akarják a saját hangjukat is. Megismerik

a különböző

hangmagasságokat, melyeket térben is

érzékeltetünk, és egyre

kreatívabbak lesznek, ők maguk is

megpróbálnak dallamocskákat

kitalálni.

Mészáros Tímea