Böjte Csaba ismét a Posticum vendége

Böjte Csaba ismét a Posticum vendége
Nagyvárad – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Posticum által szervezett Nap-mese meghívottja. Még lehet jelentkezni a két napos rendezvényre résztvevőnek.

Böjte Csabát hallgatom, Jézusról beszél, az isteni lét egyszerűségéről, arról, hogy az Atya mennyire tiszteli és szereti az embereket. Jézus első kijelentése az volt hogy éhes, az édesanyjától kért enni, első közösségi tette az volt, hogy elment a környékbeli srácokkal focizni. A közösségi élmény az, ami az embert kitüntetetté teszi. Közösségben formálódik, itt tud megnyilvánulni vagy épp háttérben maradni.

A Posticum Nap-mese nevű programja épp ezt a közösséget kívánja megvalósítani. Nap-mese, mert az a személyiség, aki közöttünk van meghivottként napként ragyog, mese mert mesél, van mit mondania a világról, életének mozzanatai pedig figyelmünket igényli. Böjte Csaba ferences szerzetes elfogadta a meghívást a mi kis közösségünkbe: a Posticum Nap-mese programjának ő lesz a vendége. Életéről és az önkéntességről fog beszélni, mesélni azoknak akik részesei kívánnak lenni ennek az élménynek.

Program

A részletes programot az alábbikakban közöljük. Március 19.-én, pénteken 18 órától vacsorával és beszélgetéssel veszi kezdetét a találkozás. Lehetséges témák: Böjte Csaba életének mozzanatai; az önkéntesség mint hivatás. Szombaton, március 2O.-án 9 órától reggeli, 10 és 13 óra között ismét beszélgetés (szünettel). A 13 órai ebéd után önszerveződő módon beszélgetés, szabadidő. 18 órától mise a Székesegyházban. Meghívott a Role együttes akik kájoni miserenddel érkeznek. 20 órától vacsora, utána önszerveződő módon szabadidő.

A szombat esti misét – mely nyitott bárki számára – a Székesegyház és a Posticum szervezésében Böjte Csaba celebrálja, meghívott a csíkszeredai Role együttes. A programra még várjuk a jelentkezőket a napmese@gmail.com e-mail címre. A részvételi díj, mely tartalmazza az összes étkezést, szállást 2 éjszakára a Posticum vendégszobáiban: 4O Ron/fő.

Aczél Dóra