Azok az ötvenes évekbeli svájci fehér éjszakák…

Akt.:
Gyerekcsapatok részvételével rendeztek labdarúgó tornát Hegyközpályiban, és a helyszínen elhelyezett, az Aranycsapat játékosainak arcképével és nevével ellátott molinót a várbeli eseményen is bemutatták
Gyerekcsapatok részvételével rendeztek labdarúgó tornát Hegyközpályiban, és a helyszínen elhelyezett, az Aranycsapat játékosainak arcképével és nevével ellátott molinót a várbeli eseményen is bemutatták
Az idei Szent László Napok egyik kiemelkedő eseményeként – a Magyar Polgári Egyesület szervezésében – szombaton kora délután a nagyváradi várban rendeztek előadással egybekötött programot, emléket állítva a mai napig is a legismertebb magyarnak, Puskás Ferencnek, illetve – adódóan, hogy idén Aranycsapat-emlékév van – a legendás labdarúgó Aranycsapatnak.


Nagy József Barna főszervező köszöntötte a konferenciatermet színültig megtöltő érdeklődőket, illetve az előadás főszereplőit, úgy mint Szöllősi Györgyöt, a Magyar Sportújságírók-szövetségének elnökét, a Nemzeti Sport és a FourFourTwo Magazin magyar kiadásának főszerkesztőjét, a PUSKAS.COM Ltd. ügyvezetőjét, a Puskás-hagyaték hivatalos nagykövetét, továbbá Lomnici Zoltánt, az Aranycsapat Emlékév Testület elnökét, Tőkés László püspököt, európai parlamenti képviselőt, ifjabb Buzánszky Jenőt, Gaal Gergely magyar országgyűlési képviselőt, Zatykó Gyulát, a Szent László Napok főszervezőjét és Habinyák Istvánt, a nemrégiben megalakult Nagyváradi Atlétikai Club utánpótlás nevelő szakosztályának vezetőjét.

De ki is a szerző?

Kimondottan könyvbemutató nem volt, viszont, aki akarta az előadás előtt és után megvásárolhatta a Szöllősi György tollából 2005-ben megjelent Puskás című könyv első, illetve az évek során egyre csak bővült másik két Puskás könyvet is, valamint kapható volt az Aranycsapat Kincseskönyve című kiadvány három különböző kiadása és a 2009-ben bemutatott, Almási Tamás rendezte Puskás Ferencről szóló magyar életrajzi film dvd-s változata is.

A Puskás-könyvek szerzőjét, a Puskás-hagyaték hivatalos nagykövetét jó húsz évvel korábban sikerült személyesen is megismernem: a Nemzeti Sport labdarúgó rovatának tagjaként volt látogatóban Nagyváradon, illetve átutazóként sikerült átbeszélgetnünk egy fél éjszakát kicsiny váradi garzonlakásomban még a ’90-es évek vége felé, és már akkor téma volt Puskás Ferenc, az Aranycsapat, de ez csak halovány kezdete volt annak a karriertörténetnek, amely néhány év múlva kezdődött Szöllősi György életében. Nem csak jó tollú újságíróként, hanem a témát precízen „kifiléző”, az eseményt a velejéig behatolóan tanulmányozó publicisztaként ismert el a szakma, nem véletlenül kérték fel 2004-ben a – megfogalmazása szerint – sokadik Puskás-könyv megírására. Egy kikötéssel vállalta, ha elutazhat Madridba, Athénba, és még sok olyan helyre, ahol nyomon követheti Puskás futball- és életpályáját. Így született meg végül is a könyv, egy, a Puskás Ferenc 2006-ban bekövetkezett haláláig íródott örök és felejthetetlen barátság. Szöllősi, aki korábban volt a Puskás Intézet és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia igazgatója, azóta is ápolja, őrzi a Puskás-hagyatékot, ahova utazik, – és bizony titulusainak eleget tevén és munkája révén bizony nem kevés helyre jut el e kicsiny világban – ott a legismertebb magyarként nevezett Puskás is „megjelenik”. Ha csak lélekben, egy-egy anekdota erejéig, kiállításban vagy a régi szép emlékek felelevenítésében, de Puskás neve mindannyiszor a középpontban van, és amíg futball lesz, az ő, és az Aranycsapat legendája is élni fog…

Gyerekcsapatok részvételével rendeztek labdarúgó tornát Hegyközpályiban, és a helyszínen elhelyezett, az Aranycsapat játékosainak arcképével és nevével ellátott molinót a várbeli eseményen is bemutatták

Váradnak is volt aranycsapata

Tőkés László püspök rögtönzött beszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Puskás és az Aranycsapat révén a magyarság egy szilárd múltra építheti fel a jövőjét, ezért hisz rendületlenül abban, hogy a magyar labdarúgás lesz még a csúcson, lesz még a nevétől hangos a futballvilág. Ezzel kapcsolatban felelevenítette azt, a Tőkés Máté és lelkes csapata által még 2010-ben a Bodola Gyula Stadionban megrendezett NAC-ünnepséget, amelyen annak a váradi futballcsapatnak ünnepelték születésének centenáriumát, amely egyedüliként Európában, de lehet, hogy a világban két ország labdarúgó-bajnokságát is megnyerte. „A NAC-ünnep olyan futballnagyságokat hozott össze ismét egy stadionba, mint Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Albert Flórián, Mészöly Kálmán, Szepesi György, Jenei Imre, Kun Attila, Bölöni László, Szatmári Lajos, Szatmári Sándor, és még hosszan-hosszan sorolhatnánk azon futballisták nevét, akik a Régi idők focija gálán részvételükkel az esemény rangját emelték. Egytől egyig mind példaképek lehetnének a mai generáció előtt…” Ezzel kapcsolatban hangzott el az a statisztika, amely szerint Puskás Ferenc 16 és fél évesen éppen Nagyváradon az AC ellen játszotta első NB I-es bajnoki mérkőzését.

A jobbik veszített

Lomniczi Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke az Aranycsapattal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az nem csak a futball-, hanem az egész magyarság történelmének részévé vált, egy olyan együttes volt, amelyet napjainkban is elismerés és megtiszteltetés övez, amelyre azonban „az anyaország jelenkori fiataljai közül sajnos egyre kevesebben emlékeznek”. Lomniczi elmondta, hogy egy németországi futballesemény alkalmával sikerült beszélgetnie az 1954-es világbajnoki döntőben főszerepet vállalt játékosokkal, de számos sportbaráttal és szurkolóval is, akik elismerték, hogy egy sokkal jobb válogatottat tudtak legyőzniük, hogy kilenc évvel az elveszített második világháború után sikerült megnyerniük egy olyan csatát, amely után a Nyugat-Németországban élő emberekben visszatért a hit, az önbizalom és a tenni akarás vágya. Ugyanezt nem tehette meg sajnos az Aranycsapat, mert egy olyan konjunktúrában, politikai rendszerben élt, egy oltyan kommunista rezsim ellen kellett megküzdenie, amely ellehetlenítette a sportot, a futballt, és ezáltal letargiába taszította a nemzetet…

Leghíresebb, legszebb

Gaal Gergely felszólalásában arra tért ki, hogy Hegyközpályiban lehetősége nyílt megtekintette a gyerekcsapatok részére rendezett labdarúgó tornát, és a helyszínen elhelyezett, az Aranycsapat játékosainak arcképével és nevével ellátott molinót sokan nézték meg, az „apró gyerekek többsége kapásból sorolta az Aranycsapat felállítását, sőt a becenevüket is helyesen tudták. Büszkeséggel töltött el, hogy magyar szót hallhattam a pályán belül és kívül, hogy a fiúcskák hajtották, űzték egymást a sportszerűség határain belül, de ami a legjobban meghatott az a társak iránti tisztelet, a futball iránti elkötelezettség, és nem utolsósorban az, hogy ők már választottak maguknak példaképet, olyan labdarúgók közül, akik egykoron egy egész nemzetet képviseltek”.

Ifjabb Buzánszky Jenő megköszönte a tiszteletteljes meghívást, töredelmesen bevallotta, hogy először járt Nagyváradon, de ami biztos, hogy nem utoljára: „édesapám nagyon szeretett Váradra utazni, számtalan barátja volt itt, mindig tárt karokkal várták el, és el is várták, hogy jöjjön. Édesapám egy örökmozgó volt, sőt egy perpetuum mobile, ha a futballról volt szó, dédelgetett álma volt, hogy tehetséges utánpótlás növekedjen évről-évre a magyar futball számára. Soha nem mondott nemet a meghívásokra, pedig számtalan volt belőlük: a határidő naplójában háromszáznál is több meghívó szerepelt a halála előtti időszakban, sajnos azoknak már nem tehetett eleget, viszont én nagyon szeretném, ha legalább olyan színvonalon tudnám tovább vinni édesapám örökségét”.

Ezt követően ismét Szöllősi György vette át a szót, viccesen gratulált azért, hogy „immár hatodik alkalommal sikerült megrendezni Tőkés püspök úr névnapját”, majd felelevenítette az Évszázad mérkőzéseként elhíresült 1953. november 25-i londoni 6–3-at, amikor az egy évvel korábban olimpiai bajnoki címet nyert magyar válogatott az angolok otthonában (a Wembley Stadionban az angol csapat 90 éve veretlen volt) győzte le az akkor még a világ legjobbjának tartott Angliát. A világ felkapta a fejét a hírre, a palesztinok 6–3-at jelképező graffitikkel hergelték a briteket, egy francia fiatalember pedig ígéretet tett magának, hogy addig nem nyugszik, amíg nem tanul meg magyarul, és nem utazik el abba az országba, amelynek fiai az angol oroszlánbarlangban ráncigálták meg az állatok királya bajszát. A francia állta a szavát, elutazott Budapestre, ahol a szövetség vezetői meg is invitálták egy válogatott mérkőzésre, majd megtanulhatta a világ legszebb, és a leghíresebb magyar szavát is, azaz az anya és a Puskás szavakat…

Szöllősi ugyanakkor kitért arra, hogy a mai magyar fiatalok elé kellene állítani az Aranycsapat összes tagját, mindegyiktől lenne mit tanulniuk, ehelyett a magyarországi médiacápák mit tesznek?, a valódi példaképeket felváltották a celebekre, azokra „az üres fejű egyénekre, akik annál jobban keresettebbek, minél jobban megalázzák saját magukat, asaját identitásukat”.

Elhangzott, hogy futball téren sem tudnak jelenleg példaképet állítani a magyar fiatalok számára, akikben sajnos nincs már meg az a tűz, a szenvedély, a labdarúgás iránti alázat, mint volt az Puskásékban, majd később Albert Flóriékban. Szöllősi szerint Puskás nyugodtan tekinthető művésznek, aki egy olyan korban alkotott nagyot, amikor az egész világon egyre nagyobb teret hódított meg a labdarúgás. Egy olyan zseninek kellett száműzetésbe vonulnia, aki 85 válogatott mérkőzésen rúgott 84 gólt, és az akkor a világ legjobbjának számító – sorozatban ötszörös BEK-győztes – Real Madridnak pótolhatatlan, kiemelkedő játékosa, mozgatórúgója volt. Mint manapság az egymás után három BL-t nyerő Realban Cristiano Ronaldo, aki éppen a világbajnokságon döntötte meg Puskás válogatottban szerzett góljainak számát. Igaz, ehhez a portugál klasszisnak majdnem kétszer annyi válogatott mérkőzésre volt szüksége, mint Puskásnak.

A legendás Aranycsapat tagjai boldogan álltak a fényképezőgép elé az 1953 novemberében rendezett londoni 6–3-at követően

Magyar ötlet a vb

A Nemzeti Sport főszerkesztője nem mehetett el szótlanul azon tényszerű adat mellett, főleg hogy világbajnoki hónap van Oroszországban, mely szerint az Aranycsapat hatvan év eltelte után is számos statisztikát vezet, vagy van annak élbolyában, úgy mint az 1954-es és az 1966-os magyar–brazil vagy az 1954-es magyar–uruguayi hosszabbításos meccs, de a prímet még mindig az 1954-es vb-döntő, a magyar–német, illetve az 1953-as, az Évszázad mérkőzésének titulált, magyar–angol viszi. Szöllősi ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a világbajnokság, mint tornarendszerű labdarúgó seregszemle megrendezésének ötletével a magyar Fischer Mór, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korábbi alelnöke állt elő: „1930 nyarán a FIFA Magyarországon tartotta nemzetközi kongresszusát, ahol döntés született arról, hogy Montevideóban (Uruguay) rendezik meg az első 1930-as labdarúgó-világbajnokságot. Ezen a tornán egyedül képviselte hazánkat az újvilágban, előbb a FIFA kongresszuson mint alelnök, utóbb a jelen lévő szervező bizottság zsűrijének tagjaként tevékenykedett” – mondta a zsurnaliszta.

Leleplezett titok

Fény derült ugyanakkor az Aranycsapat sikerének egyik titkára is, Szöllősi elmondása szerint ugyanis, gyerekként Grosicstól kezdve Bozsikon kerüsztül, Buzánszkyt és Puskást beleértve egészen Kocsisig mindenki csatárként kezdte a pályafutását, majd felnőtté válásuk előtt került ki-ki a maga posztjára, és nőtte ki ott magát mindegyik világnagysággá.

A másik nagy titok, amelyre sokan a mai napig úgy érzik, hogy nem kaptak választ, az az 1954-es világbajnoki döntőben Németországtól elszenvedett vereség hogyanja és miértje. Szöllősi György erre is megtalálta a választ a hosszú évek alatti kutatómunkája révén, amely emigyen hangzik: „az Adidas cég szállította az újonnan kifejlesztett, csavaros stoplikkal ellátott cipőket a Nyugat-Német válogatottnak, sőt a német konszern lábra méretezett cipőket készített az NSZK futballistáinak, így a vizes, mély talajú sáros pályán a csúszásveszély szinte egyenlő volt a nullával. Nem utolsó sorban, a németek a világbajnokság idejére egy síparadicsomban épült hotelt béreltek ki, ahol senki sem zavarhatta őket, nyugodtan készülhettek a soron következő meccsekre, úgy is fogalmazhatnánk, hogy Sepp Herberger szövetségi kapitány eldugta a világ elől a futballistáit…

Mi történt ugyanakkor a másik oldalon? A negyed- és elődöntőben a magyarok a négy évvel korábbi világbajnoki döntő két szereplőjével mérkőztek meg: előbb a brazilokat verték meg 4–2-re, ezért a meccs végén volt is bunyó az öltözőfolyóson a két válogatott tagjai között, majd következett a szintén 4–2-re megnyert Uruguay elleni elődöntő, amely hosszabbítást is eredményezett. Erre nem számítottak a magyar csapatvezetők, mert lekésték a vonatot, és csak hajnali öt óra tájékán sikerült visszaérniük szálláshelyükre. Hotel, amely a városközpontban helyezkedett el, átjáróház volt, csak az nem ment be, aki nem akart, a magyar fiúk állandó zaklatásnak voltak kitéve, értve ezalatt a rengeteg autogramkérőt, ráadásul éppen zenei fesztivál zajlott a városban, így a szombatiból is fehér éjszaka lett. Aztán ott volt Puskás sérülése, a 2–0-nál meg nem ítélt magyar gól, s az sem mellékes, hogy a magyar csapat menedzselése nulla volt, a politikai úton kinevezett vezetők nem értették a dolgukat, tehát Puskásék ilyen szempontból hátrányból vágtak neki a döntőnek”.

A múltbeli összeesküvés elmélet tényét tehát végleg elvethetjük, ideje visszatérnünk a mába, hogy végre a jövő nemzedékkel foglalkozhassunk…!

Szántó Á. Zoltán