Az utcára vitték a művészetet

Akt.:
1Comment
Fotók: Alexandru Niţescu
Fotók: Alexandru Niţescu
Egy művészeti projekt keretében április 12-én és 13-án a város szecessziós jellegére hívták/hívjk fel a figyelmet a Művészeti Líceum IX., X. és XI. osztályos diákjai a Szent László téren.

Interaktív művészeti tevékenység zajlott kedden a Szent László téren a nagyváradi művészeti líceum diákjainak a részvételével. A Secession Urban Art projekt keretében sorra kerülő akciót a város szecessziós gyöngyszeme, a Fekete Sas palota előtt szervezték meg 9 és 13 óra között, a cél pedig az volt vele, hogy „láthatóvá” tegyék Várad építészeti remekeit, olyan komplex alkotás létrehozásával, mely városunk eklektikus szépségét hivatott tükrözni, láthatóvá téve a reprezentatív szecessziós épületek részleteit. Az alkotásokat a járókelők is kiegészíthették, így vált interaktívvá a kezdeményezés, amelyben a váradi művészeti líceum nyolcvan, IX., X. és XI. osztályos diákja vett részt, a képzőművészeti és a zene részlegről. Az akciót szerdán megismétlik, ugyanebben az időintervallumban.

A rendezvény a Nagyváradi Közösségi Alapítvány támogatásával zajlott, és tuljadonképpen egy „művészeti konglomerátum” kialakítását jelentette, amely zenét, fényképészetet, festészetet foglalt magába, közelebb hozva ily módon a művészetet az emberekhez. A programot Nada Panait, Maria David, Ioana Klein, Anca Maghiar, Jankó-Szép Noémi, Rácz Ervin, Iulian Anghel, Rácz Eliza Sebastian Hercuţ és Loredana Roman tanárok koordinálták.



1Comment

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments