Az USR-tagok többsége szerint az alakulatnak nem kell támogatnia a család alkotmányos meghatározásának módosítására vonatkozó kezdeményezést

Illusztráció
Illusztráció
A Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) állást kell foglalnia a család alkotmányos meghatározásának módosítására vonatkozó kezdeményezéssel kapcsolatban, és nem kell támogatnia a Koalíció a családért indítványát – ez az eredmény született az alakulat által szervezett belső referendumon. 


A párttagoknak hét nap állt a rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a belső referendum keretében feltett két kérdésre. Vasárnap éjfélkor zárták le a szavazást, és az alakulat honlapján közzétett adatok szerint az 1829 tag közül 1453-an éltek a lehetőséggel.

Arra a kérdésre, hogy állást kell-e foglalnia a pártnak a Koalíció a családért által kezdeményezett népszavazás kapcsán, 766-an (52,7%) válaszoltak igennel, 682-en nemmel. Ugyanakkor 864-en (82,5%) vannak azon a véleményen, hogy az USR-nek nem kell támogatnia a kezdeményezést, 184 ennek az ellenkezőjére adták a voksukat.

“A belső referendum eredménye szolgál majd az USR Országos Politikai Tanácsa által hozandó döntés alapjául. Az USR belső referenduma premiernek számít a román politikában, ugyanakkor bizonyítéka annak, hogy az alakulat betartja ígéretét, miszerint változtatni kíván a romániai politizálás módján” – áll még a párt honlapján.

www.agerpres.ro

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .