Felújítás

2021.10.04. 11:00

Sportcsarnokot kap a 16-os iskola

BN-összeállítás

A Nagyváradi Helyi Tanács szeptember 30-i, csütörtöki ülésén megszavazta azt, hogy az önkormányzat vegyen részt az Országos Befektetési Vállalat (CNI) építkezési programjában, melynek keretében iskolai sportcsarnok épül a nagyváradi 16-os számú általános iskola Călugăreni utca 4. szám alatti székhelyén. „Az országos program Sportcsarnokok alprogramjának keretében valósulna meg a beruházás. Hozzájárulásunkat adtuk a nagyváradi önkormányzat részvételéhez ebben a projektben. Előkészítjük a telket, amit a Országos Befektetési Vállalat rendelkezésére bocsátunk, és a beruházás befejezése után a a létesítményt megkapja a nagyváradi önkormányzat, amely átadja azt az iskola kezelésébe. Így az iskola tanulói normális körülmények között, egy új csarnokban sportolhatnak majd. Köszönöm Cseke Attila miniszter úr támogatását” – mondta Florin Birta polgármester a csütörtöki helyi tanácsülést megelőző sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy az említett építési program irányítója és finanszírozója a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium. A leendő sportcsarnok 2400 négyzetméteres területen épül majd fel, a beépített terület 1030 négyzetméter, a kialakított terület pedig 1270 négyzetméter lesz. A csarnokban egy kézilabdapályát alakítanak ki, ez lesz a csarnok fő funkciója, de másra is lehet majd használni a létesítményt. A csarnokban 100 férőhelyes lelátót, valamint öltözőket, mosdókat stb. is kiépítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában