Az új kormány érje el, hogy tartsák be a törvényeket – Kelemen Hunor beszéde a parlament együttes ülésén

Az új kormány érje el, hogy tartsák be a törvényeket – Kelemen Hunor beszéde a parlament együttes ülésén
„Tudatában vagyunk annak, hogy egy év nagyon kevés a reformok, mélyreható intézkedések, bonyolultabb procedúrákat igénylő befektetések elindítására. De egy év éppen elég megbizonyosodnunk arról, hogy nem lehet parlament nélkül kormányozni” – jelentette ki a szövetségi elnök.

„Szavazatunkkal küldetésünk könnyebbik részét teljesítjük: bizalmat szavazunk a Dacian Cioloș által javasolt kormánynak. A nehezebbik része a szavazás után kezdődik, de nem a kabinetre vonatkozik, hanem ránk, a parlament tagjaira. Alázatosan, de erős meggyőződéssel, hitelesen kell tudatosítanunk azt, hogy parlament és politikai pártok nélkül nem működik a demokrácia. Hiszen jelenleg azt a látszatot keltjük, hogy a törvényhozás és a többpártrendszer csupán alkotmányos akadálya a tökéletes kormányzásnak”– hangsúlyozta parlamenti felszólalásában Kelemen Hunor november 17-én, kedden azt megelőzően, hogy a plenáris ülésen a szenátorok és képviselők 389 „igen” és 115 „nem” szavazattal felhatalmazták a Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölt által javasolt kormányt tevékenysége megkezdésére.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szavazatával támogatja a kormányt, hangsúlyozta a szövetségi elnök. „Tudatában vagyunk annak, hogy egy év nagyon kevés a reformok, mélyreható intézkedések, bonyolultabb procedúrákat igénylő befektetések elindítására. De egy év éppen elég megbizonyosodnunk arról, hogy nem lehet parlament nélkül kormányozni” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki szerint az új kabinet a rendelkezésére álló idő alatt nem tud csodákat tenni, ellenben Románia egy fontos pillanatában erőfeszítést tehet a stabilitás megteremtésére.
Az RMDSZ elnöke szerint a parlamentre is fontos és nehéz feladat hárul a továbbiakban, hiszen be kell bizonyítania azt, hogy végre tudja hajtani a szükséges korrekciókat, amelyeket az emberek joggal követelnek meg tőle. „Kötelességünk megmagyarázni azt, hogy ez egy soron kívüli, szokatlan helyzet, nem egy tartós állapot. Világossá kel tennünk, hogy továbbra sem mondtunk le és nem is akarunk lemondani a parlamenti demokráciáról, azaz arról, hogy a választók akarata és felhatalmazása alapján teljesítsük kötelességünk” – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a törvényhozásnak vissza kell adni eredeti szerepét és súlyát, amelynek része a kormányzás hatékony ellenőrzése. „Románia, a teljes hazai társadalom különleges helyzetben találja magát. Miután 25 évig sikerült felépítenie a demokrácia intézményeit és egy működő parlamentáris rendszert, amely kétségtelenül tökéletesíthető, javítható – és amely reményeim szerint a jogállam alappillére marad –, most szédületes gyorsasággal és a teljes politikai osztály beleegyezésével zárójelbe tesszük ezeket az alapintézményeket. Ha valaki távolról és objektíven szemlél bennünket, akkor olyannak láthat, akár egy óriási, üzemanyag nélkül maradt járművet, amely a tehetetlenségi erőnek köszönhetően halad tovább” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a demokrácia alapvető intézményei mellett a közéletben továbbra is szükség van az árnyalatokra.
„Van arra vonatkozó miniszterelnöki ígéretünk, hogy december 15-ig a kabinet tagjai az ágazati intézkedéseket és programokat ismertetik. Ha szigorúak vagyunk, akkor feltesszük a kézenfekvő kérdést: mi lesz a demokráciával, a parlamenti eljárásokkal? Hogyan lehet kiegészíteni egy kormányprogramot? Milyen szavazási procedúrával, kinek a jóváhagyásával? Vagy azt fogjuk gondolni, hogy annyira kedvezőek a program irányelvei, hogy nincs okunk elveszni a részletekben. Esetleg úgy értelmezzük, hogy minden további részlet, bővebb ágazati program illeszkedik a ma megszavazott irányelvekhez” – fogalmazott beszédében a szövetségi elnök. Hozzátette: a beterjesztett kormányprogram tömörítve tartalmazza azokat az elveket, amelyekkel mindenki egyetérthet, és egy sor intézkedést is a választások előtti évre. „Szerencse, hogy a miniszterek önéletrajzai egyenként is tartalmasabbak, mint maga a kormányprogram” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki továbbá leszögezte: az általa vezetett politikai alakulat azt várja el a kormánytól, hogy betartassa a törvényeket, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket vár, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. „Azt várjuk el, hogy a döntéshozás folyamat kiszámítható legyen, a közigazgatás működése pedig átlátható és emberközeli: a helyi döntések helyben szülessenek, a decentralizáció a szubszidiaritás elvén alapuljon. Ugyanakkor olyan kritériumrendszert és procedúrákat is várunk, amelyek következtében a közigazgatás hatékonyabb és vonzóbb lesz azok számára, akik az emberekért akarnak dolgozni ” – sorolta Kelemen Hunor az RMDSZ elvárásait.

2015. november 17.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter