Az üdülési jegyeket belefoglalják a 2018-as költségvetésbe

Az üdülési jegyeket belefoglalják a 2018-as költségvetésbe
A közintézmények és az állami tulajdonban lévő vállalatok, amelyek nem osztották ki 2017-ben az üdülési jegyeket, 2018. január 1-jétől teszik ezt meg, az összegeket a jövő évi költségvetésekbe foglalják majd bele, nyilatkozta szerdán Mircea Dobre turisztikai miniszter a szenátus gazdasági, ipari és szolgáltatási szakbizottságának ülésén. 

“Az üdülési jegyeket belefoglalják a 2018-as évi költségvetésbe azon intézmények esetében, amelyek nem osztották ki a 2017. július 1.- 2017. december 31. közötti időszakban. A 2017. június 30-án elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint a közalkalmazottak számára egyszeri alkalommal 1.450 lejes üdülőjegyet kell biztosítani a 2017 július 1. – 2018 november 30. közötti időszakra. Ez nem veszett el, néhány intézmény, vagy állami tulajdonban lévő vállalat már kiosztotta ezeket, amelyek nem, azok január elsejétől kezdődően teszik ezt meg” – magyarázta Dobre.

A 2017/46-os sürgősségi kormányrendelet értelmében a közintézményeknek és állami tulajdonban lévő vállalatoknak kötelességük a 2017 július 1. – 2018 november 30. közötti időszakra üdülési jegyet (‘voucher’) biztosítani alkalmazottaik számára. Az üdülési jegy értéke 1.450 lej alkalmazottanként, és egyszeri alkalommal utalják ki, a dolgozók képviselőivel, szakszervezetekkel való megállapodás szerint.

Az üdülési jegyet csak annak tulajdonosa használhatja fel, és csak a programban részt vevő szolgáltatóknál. A voucherek nem adhatók tovább.

www.agerpres.ro