Az számít, hogy miként játszol

3Hozzászólás
Kiss Csaba, a Szigligeti Színház művésze
Kiss Csaba, a Szigligeti Színház művésze
Kiss Csaba, a Szigligeti Színház művésze január 27-én kapja meg a Magyar Művészetért Alapítvány díját, amelynek átadására az Árkádia Bábszínházban kerül sor. Ebből az alkalomból beszélgettünk a művésszel.

 

– Mit kell tudnunk a díjról, és munkásságának mely részét jutalmazzák vele?

– A Magyar Művészetért Alapítvány 1987-ben hozta létre ezt az elismerést, amellyel mindazokat jutalmazza, akik tesznek a magyar kultúráért. Közel 15 éve vagyok a pályán, és az eljátszott színházi szerepek mellett számos más jellegű fellépésem is volt. Nem titok, hogy a vőfély szerepe sem áll távol tőlem, és műsorvezetőként is kipróbáltam magam, ugyanakkor számos kulturális rendezvényen léptem fel, amelyek között mindig előnyben részesítettem a jótékony jellegűeket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem a másfajta fellépéseket, amelyek nem feltétlenül a színház keretein belül zajlanak. Léptem már fel olyan kis településen is, ahol az emberek azt sem tudták, mi az, hogy színház, voltak vagy harmincan, de az a hála és öröm, ami az előadás után fogadott ezen egyszerű emberek részéről, felért egy teltházas színházi közönség tapsával. Úgy látom, hogy szégyent sem vallunk azokkal a fellépésekkel, egyszóval a színház jó hírnevét is terjesztjük, a környéken megismerkednek az emberek velünk, megtudják, hogy létezünk. A tamáskodók szerint nem „éri meg” ilyen jellegű helyeken fellépni, mivel vagy nem értik meg a darabot, vagy túl kevesen vannak, vagy a tiszteletdíj kevés. Én viszont abban a csónakban evezem, ahol azt mondják, hogy a kultúra és a színház szeretetét sokféle formában át lehet és át kell adni, csak a tálaláson kell változtatni. Számomra mindegyik fajta fellépés teljes odaadást és felkészülést jelent, hiszen nem az számít, hogy mit játszol, hanem az, hogy hogyan.

– Az átadásra január 27-én az Árkádia Bábszínházban kerül sor, Szép Ernő Tűzoltó című egyfelvonásosának eljátszása után.

– Gondolom, az elmúlt tízévi pályafutásomat ismerik el ezzel a díjjal. Én úgy érzem, hogy a színházban eljátszott szerepek mellett egy bizonyos szinten értékelték karitatív és egyéb jellegű fellépéseimet is. Jártunk olyan helyeken a Tűzoltóval, ahol az emberek még nem láttak színházat. Operett- és musicalműsorral is sok helyre járok, és nagyon kedvezően fogadják ezeket az előadásokat.

– Tekintsük át röviden színészi pályáját.

– 1996-ban, második próbálkozásra jutottam be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színi karára, melyet 2000-ben abszolváltam, és rá egy évre szerződtem le Nagyváradra. Köztudott, hogy inkább a zenés műfaj áll közel hozzám, ebből kifolyólag elsősorban zenés darabban, musicalben, operettben szerepeltem. Remek zenés szerepeket játszottam, és remélem, még fogok játszani, mert ebben a mai, gondoktól terhes világban az embereknek sokszor az jelent igazi kikapcsolódást, ha elmennek színházba, és egy olyan darabot nézhetnek meg, amely elrepíti őket egy más világba, ezáltal jól érzik magukat, és velünk együtt dúdolva – hacsak két órára is – elfelejtik minden bajukat.

Szerepek

– Ha ki kellene emelnie egy zenés műfajban játszott szerepet és egy prózai darabban játszottat, melyek lennének ezek?

– Kezdeném a prózai szereppel, mert azzal úgymond könnyebb dolgom van. Nagyon szerettem Kárpáti Péternek a Nick Carter című stúdiódarabját Pincés István rendezésében, amelyet hárman játszottunk Dimény Leventével és Gajai Ágnessel közösen. A rendező által diktált munkafolyamat és stílus, illetve a karakterek megformázása nagyon egyedi volt, amelyhez a darab nem szokványossága is társult. A zenész szerepekkel bajban vagyok, mert voltam például Kaucsiano Bóni gróf a Csárdáskirálynőben és Manuel a Képzelt riportban – egyébként amikor ide kerültem, ez utóbbi volt az első szerepem. Szóval a zenés darabok közül nehezen tudnék egyet kiválasztani, mivel nekem már az elég öröm, ha a színpadon állok és énekelek, de ha az a szempont, hogy melyik zenés darab volt a legnagyobb közönségsiker, akkor talán a múlt évadban bemutatott Mágnás Miskában játszott Baracs István szerepét emelném ki.

– Ön számára melyik a legnehezebb része egy előadás megalkotásának?

– Ha nem is a legnagyobb nehézséget, de a legnagyobb kihívást, koncentrációigényt az jelenti, amíg a próbafolyamat alatt megtalálom a figurát. Az elején könnyű, mert akkor a színész még önmagát adja, próbálja önmagához alakítani a szerepet, de ha a rendezőnek más elképzelése van, akkor azért a szerepért meg fog szenvedni. Egyébként azt gondolom, hogy ha valami túl könnyen ment, túl könnyen formálódik meg a karakter, akkor ott valami gond van. A színész meg kell dolgozzon azért a szerepért, hogy megtalálja a megfelelő mozgást, a megfelelő beszédmódot, és akkor a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Bár volt olyan, hogy rengeteg munkát fektettünk bele egy-egy előadásba, nagyon jó visszajelzést vártunk, és mégsem úgy vált be a darab, ahogy mi szerettük volna. És annál borzasztóbb érzés nincs, mint amikor a darab játszása közben nem jön visszajelzés a nézők részéről. Ha a színész kap visszajelzést, az plusz energiát ad, és akkor sokkal pergősebben játszódik a darab, viszont ha nem, az olyan, mint amikor önmagadnak játszol.

– Voltak-e, vannak-e szerepálmai?

– A Hair musicalben szívesen eljátszanám Berger, illetve a Koldusoperában Bicska Maxi szerepét. Bízom abban, hogy találkozni fogok ezekkel a szerepekkel, és abban, hogy eljutunk odáig, hogy a nagyváradi színház is megengedheti majd magának az ekkora produkciókat, mivel ezek az előadások hatalmas jogdíjköltségekkel járnak.

Színpadon lenni és játszani

– Hogy érzi magát Nagyváradon, és milyen tervei vannak?

– Kolozs megyei születésű vagyok, és az elmúlt tíz év alatt és is abban a cipőben járok, mint azok az emberek, akiknek két otthonuk van. Nagyváradon itthon vagyok, Hunyadon pedig otthon. A tervekkel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a mi szakmánkban nem igazán lehet tervezni, mivel sok a nyitott kérdés. Minden attól függ, hogy egy rendező lát-e fantáziát a színészben, és megbízza-e egy szereppel. A színész számára egy dolog fontos, az, hogy színpadon legyen és játsszon, mert akkor a közönség nem felejti el.

– Díjak tekintetében van-e olyasmi, amit szeretne elérni?

– Nem igazán. Nem is vagyok tisztában ezekkel a díjakkal. Végzem a munkámat, és ha úgy látják emberek, hogy a munkámért megérdemlek bizonyos díjat, akkor jó, de nem azért lettem színész, hogy díjat díjra halmozzak, és hogy az segítsen előre a pályámon. Az embernek legfőképpen önmagában kell letisztáznia, hogy mit tett le eddig az asztalra.

„Minden ide köt”

– Miért lett színész?

– Nagyapám, édesapám kántor volt, a zene kicsi koromtól kísérte életemet. A középiskola ideje alatt már komolyan zenéltem – saját együttesem volt, és mivel a zene barátságban áll a színházzal, ezért választottam ezt a mesterséget. Tavaly volt egy próbálkozásom az X-faktorban, több ezer jelentkező közül sikeresen haladtam a válogatókon, és eljutottam a táborig, ahol már csak száz ember maradt. Főként a tapasztalatszerzés és az ismeretség megszerzése miatt jelentkeztem, és ha lesz rá lehetőségem, akkor fogok még próbálkozni, már csak azért is, mert rengeteget tanultam, és hasznos volt találkozni az ottani munkamorállal.

– Ha nagy sikert érne el egy ilyen tehetségkutatón, az nem vonná maga után a színészi pályától való eltávolodását?

– Nem igazán tudom elképzelni az életemet egy nagyvárosban, főleg amikor minden ide köt. A nagyváradi közönség hálás közönség, a társulat is kiváló, a családom is itt van, éppen ezért borzasztóan nehezemre esne megszakítani a kapcsolatot a színészettel és Nagyváraddal.

Pap István



3Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .