Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint nem támogatandó a bűnözők nélküli közélet című kezdeményezés

Porcsalmi Bálint
Porcsalmi Bálint
Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint nem támogatandó a Bűnözők nélküli közélet című alkotmánymódosítási kezdeményezés, melynek támogatására a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) csaknem egymillió támogató aláírást gyűjtött össze.


Porcsalmi Bálint a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott “Szájkarate” című pódiumbeszélgetésen beszélt erről. A politikus arra biztatott mindenkit, hogy ne írja alá az alkotmánymódosítási kezdeményezést. Úgy vélte: elvi gondok vannak a javaslattal.
Egyfelől azt kifogásolta, hogy a javasolt alkotmánymódosítás kizárja a rehabilitációt, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy szükségtelen ezt a kérdést szabályozni, hiszen a bírósági ítéletek kiszabásakor a bírák jelenleg is belefoglalják az ítéletbe, hogy az elítéltet egy bizonyos időszakra eltiltják a közügyek gyakorlásától. Porcsalmi nem tartotta helyénvalónak, hogy ha valaki elkövetett egy hibát – például ittasan vezetett, vagy füves cigit birtokolt -, és ezért megkapta a büntetését, 10-25 év múlva se vállalhasson köztisztséget.
Az ellenzéki USR polgári kezdeményezésként kívánja beterjeszteni a parlamentben a szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt elítélt személyek megválaszthatóságát korlátozó alkotmánymódosító tervezetet.

(MTI)



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .