Az RMDSZ méltányolja, hogy az EMNP függetleneket sem állít a választásokra

Az RMDSZ méltányolja, hogy az EMNP függetleneket sem állít a választásokra
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) méltányolandónak tartja, hogy politikai versenytársa, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) végül formailag független jelöltekkel sem vesz részt a decemberi parlamenti választásokon – erről Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke nyilatkozott hétfőn a Maszol.ro portálnak.

“Ez volt az egyedüli logikus lépés a részükről, amellyel nem ártanak. Nem ártanak elsősorban saját maguknak, mert az EMNP újra és újra falnak ment, ahányszor részt vett a választásokon” – mondta a Maszolnak az ügyvezető elnök. Kovács Péter olyan szempontból méltányolja a döntést, hogy az EMNP így nem árt a magyar közösség parlamenti képviseletének. “Ha függetleneket támogatnak, az gyengítette volna az RMDSZ-t” – magyarázta az ügyvezető elnök. Hozzátette: az EMNP döntése alapot adhat a szövetség és a néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra is.

A politikus emlékeztetett: az RMDSZ-nek a másik kis párttal, a Magyar Polgári Párttal (MPP) való együttműködése is oda vezethető vissza, hogy 2012-ben a polgári párt úgy döntött, nem indul a parlamenti választásokon. Rá két évre, 2014-ben már sikerült szorosabbra fűzni a viszonyt a két politikai szervezet között. Kovács szerint ez is azt jelzi, hogy az RMDSZ az összefogásra törekszik, akivel csak lehet, mert ez a magyar közösség elvárása is.

Szilágyi Zsolt EMNP-elnök hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az erdélyi és a Kárpát-medencei viszonyokat is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy formailag független jelölteket sem indítanak a decemberi parlamenti választásokon. Az EMNP választmánya korábban arról döntött, hogy pártként nem indulnak, de nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy bizonyos megyékben a párt független jelölteket támogat.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter