Az RMDSZ és az EMNP is tiltakozik a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítése ellen

Az RMDSZ és az EMNP is tiltakozik a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítése ellen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is tiltakozik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Egyetem egyesítése ellen.


Kelemen Hunor elnök szerint az RMDSZ ‘a magyar oktatás meggyengítésére irányuló kezdeményezésnek’ tekinti a fúzióra irányuló szándékot.

‘A magyar oktatók és magyarul tanuló diákok érdeke, hogy ne kerüljön veszélybe az orvosképzés. Reméljük, az elmúlt időszakban felgyűlt szakmai érvek és józan hangok a MOGYE vezetőségét is jobb belátásra bírják. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiáll a magyar oktatók és diákok mellett, álláspontjukat fenntartja, velük együtt tiltakozik, a bekebelezés ellen pedig minden lehetséges eszközével fellép, mert egyértelmű számunkra, hogy ez a lépés a magyar nyelvű képzés megszűnéséhez vezet a következő években’ – idézi Kelement a szövetség közleménye.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete is kifejezte tiltakozását az egyetemegyesítés ellen.

‘Nem támogatjuk a MOGYE és Petru Maior egyetem egyesítését. Fenntartjuk a MOGYE-n oktató tanárok és tanuló diákok álláspontját, amely egyértelmű: a bekebelezés tönkreteszi a marosvásárhelyi orvosképzést, felszámolja az egyetem multikulturális jellegét. Egyetlen szakmai és közösségi érv sem szól a mostani szándék mellett, amely a több évtizedes, nemzetközileg is elismert orvosképzés jövőjét veszélyezteti’ – mutat rá a megyei szervezet közleménye.

Ebben hangsúlyozzák, az egyetemegyesítéssel a MOGYE gyengülni fog, hiszen a vegyes profilú egyetemek minősítése gyengébb, romlik a tanár-diák és a nemzetközi hallgatói arány.
A közlemény rámutat: mivel a tanügyi törvény által szavatolt egyetemi autonómia elve nem teszi lehetővé az RMDSZ számára, hogy az egyesítési folyamat jelenlegi szakaszában bármilyen politikai és jogi eszközzel beleszóljon a két felsőoktatási intézmény vezetőségének döntésébe, felszólítják Valentin Popa tanügyminisztert, ne járuljon hozzá az egyesítéshez.

‘Tanügyminiszterként kötelessége Románia törvényeinek betartása és betartatása, nem szemet hunyni afelett, hogy a MOGYE vezetősége 2011 óta megtagadja a törvény alkalmazását, a magyar kar létrehozását. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetőségétől elvárjuk, hogy azonnali hatállyal hozza létre a magyar főtanszéket. Ha nem valósítja meg ezt, egyértelmű üzenetnek és szándéknak vesszük azt, hogy a magyar oktatás elsorvasztására irányul az egyesítés, ami ellen határozottan tiltakozunk. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiáll a magyar oktatók és diákok álláspontja mellett, lehetőségeihez mérten élni fog a törvény által biztosított eszközökkel azért, hogy a közösségi és szakmai érveknek érvényt szerezzen’ – áll még a megyei szervezet közleményében.

Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége állásfoglalásában nyomatékosítja, a kialakult helyzetben egyetlen lehetőséget lát elfogadhatónak: biztosítani kell a MOGYE önállóságát, hiszen az erdélyi magyar közösség fennmaradásának legfőbb záloga önálló intézményrendszere.
‘Felszólítjuk Románia kormányát és az azt támogató RMDSZ-t, hogy mindaddig ne hagyják jóvá a két egyetem összevonását, amíg a magyar kar vezetőivel egyetértésben létre nem jön az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem!’ – áll a Szilágyi Zsolt EMNP-elnök által aláírt állásfoglalásban.
A MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesüléséről szóló határozatot szerdán szavazta meg mindkét felsőoktatási intézmény szenátusa. Ahhoz, hogy érvényes legyen, a fúziót az oktatási minisztériumnak is jóvá kell hagynia.

www.agerpres.ro