Az RMDSZ ellenzi a kormányzati felelősségvállalást a régiók kialakításánál

(MTI) – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem ért egyet azzal, hogy Romániában parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással alakítsanak ki közigazgatási régiókat – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke egy rádióinterjúját idézve.

Az RMDSZ politikusa Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes felvetésére reagált, aki úgy vélekedett: csak felelősségvállalással lehet még idén befejezni a régiók megalakítását, tekintettel arra, hogy szeptember-október előtt nem lehet lezárni az ehhez szükséges alkotmánymódosítási folyamatot.

A kormányzati felelősségvállalás egy – az alkotmányban kivételesnek tekintett, de Romániában évente többször is alkalmazott – sajátos jogalkotási módszer. Az ilyen módon előterjesztett törvénytervezetet nem vitatja meg a parlament, az néhány napon belül automatikusan hatályba lép: ezt az ellenzék csak úgy akadályozhatja meg, ha egy bizalmi szavazáson megbuktatja a kormányt.

Borbély László a francia RFI román adásának adott interjújában rámutatott: az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország területi felosztásáról a kormány a parlamentet megkerülve döntsön. Hozzátette: az RMDSZ már az alkotmánymódosításnál javasolni fogja a felelősségvállalás lehetőségének törlését az alaptörvényből.

Leszögezte: az RMDSZ nem párt, hanem a romániai magyarság érdekképviselete, és megkerülhetetlen, ha a közigazgatási felosztás átszervezéséről van szó.

“Románia aláírta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amelynek az ötödik cikkelye világossá teszi, hogy egyetlen állam sem hozhat olyan intézkedést, amellyel megváltoztatja az etnikai arányokat” – mondta Borbély László az RFI rádióban.

Dragnea felvetését kommentálva Victor Ponta miniszterelnök vasárnap azt mondta: kormánya csak akkor nyúl a felelősségvállalás módszeréhez a régiók kialakítása ügyében, ha sikerül megegyeznie minden politikai erővel, az RMDSZ-t is beleértve.

Dragnea a jelenlegi fejlesztési régiókat emelné közigazgatási rangra, ami azt jelentené, hogy a több mint hetven százalékban magyarok lakta Székelyföld (Hargita, Kovásza és Maros megye egy része) Szeben, Brassó és Fehér megyével közösen alkotna közigazgatási régiót, amelyben a magyarság részaránya a 30 százalékot sem érné el.

Az önkormányzati charta ötödik cikkelye szerint nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt a törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül.