Az RMDSZ elítéli az erőszakos cselekedeteket az állítólagos merényletkísérlet kapcsán

1Comment
Az RMDSZ elítéli az erőszakos cselekedeteket az állítólagos merényletkísérlet kapcsán
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben tudatta, hogy elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnöke a hatóságok szerint robbantásos merényletre készült Románia nemzeti ünnepén.
“Az RMDSZ elítél minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódik minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között. Ebben az országban a békés együttélés, a tolerancia és az egymás iránti tisztelet vihet előre a fejlődés, a jövőépítés útján” – idézte Kelemen Hunort a szövetség közleménye.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindig a parlamentáris demokrácia eszközrendszerét, a politikai párbeszédet tartotta és tartja az egyetlen törvényes és járható útnak. Az RMDSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a hatóságok korrekt módon végzik a munkájukat, ugyanakkor nyugalomra és higgadtságra intett minden közszereplőt.
A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) kedden jelentette be, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik kézdivásárhelyi vezetője – akit őrizetbe vettek – házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen.
A DIICOT honlapján közzétett közlemény szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének a szándéka, és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése gyanújával vették őrizetbe.
A DIICOT szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék.



1Comment

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments