„Az RMDSZ egyedül is erős…”

„Az RMDSZ egyedül is erős…”
Az RMDSZ kolozsvári kongresszusának zárónapján adott exkluzív interjút a Bihari Naplónak Markó Béla szenátor, aki 15 éven keresztül volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

– Hoz-e, hozhat-e valamilyen lényegi változást az RMDSZ politikájában az újratervezés szlogennel meghirdetett 12. Kongresszus?
– Végighallgattam a politikai vitát, és nagyon fontosnak tartom, hogy ez a politikai vita is megerősítette az elmúlt huszonöt év eredményeit. A cél nem az volt, hogy ez valamiféle évfordulós kongresszus legyen, de igazság szerint nem csak az elmúlt négy évről volt itt szó, hanem az elmúlt huszonötről. És persze, hogy elhangzott az, hogy sok mindent újra kell gondolni, a kongresszus mottója is az volt, hogy újratervezés. De ez nem a célokra és nem az alapvető eszközrendszerre vonatkozott, tehát arra, hogy politikai, parlamenti eszközökkel kell változtatni a helyzetünkön, hanem a módszerekre, taktikai kérdésekre gondoltak azok, akik itt újratervezésről beszéltek. Én azt hiszem, hogy irányváltást nem hozhat ez a kongresszus, nem is kell hoznia. Nagyon fontos az, hogy Kelemen Hunort négy év kemény munka után – amely tulajdonképpen próbaidő is volt bizonyos értelemben, mert első mandátuma volt Kelemen Hunornak – ez a kongresszus megerősítette abban, hogy az elnöki felelősséget továbbra is ő viszi. Én azt hiszem, hogy ez az RMDSZ vezetése szempontjából is fontos.

Romániát újratervezni…

– Az újratervezés segít abban, hogy a következő évi országos és helyi választásokon jól szerepeljen az RMDSZ?
– Én az újratervezéssel kapcsolatban azt mondtam, hogy ma lehet, hogy kevésbé az RMDSZ-t, hanem inkább Romániát kellene újratervezni, mert itt a demokratikus intézményekkel nagy bajok vannak. Az RMDSZ azáltal ért el parlamenti eszközökkel eredményeket, hogy nem csak mi tudtuk azt, hogy fontos a mi a jelenlétünk, hanem a román többség képviselői is így vélekedtek. Ez kölcsönös érdek volt. Ha a kölcsönös érdek fennmarad, akkor ezt lehet folytatni, és akkor az elkövetkező választási törvényt is úgy kell alakítani, hogy egy hat és fél százalékos magyar közösség ne maradjon ki a parlamentből, ez abszurdum lenne. Hogyha nem, akkor természetesen éles változásokra lehet számítani, de én azt gondolom, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Támogatottság

– Lát-e valamiféle esélyt arra, hogy a marosvásárhelyi előválasztáshoz hasonlóan magyar-magyar együttműködés szülessen a választásokra?
– A vásárhelyi példa egyelőre egy előválasztás, várjuk meg, hogy mi lesz ennek az eredménye. Itt az együttműködés arról szól, hogy van egy elsöprő támogatottságú érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ, amely – bárki, bárhogy számol – nyolcvanöt és kilencven százalék közötti támogatottsággal rendelkezik, minden választás ezt bizonyította, de arra a tíz-tizenöt százalékra is szükség van, hogy teljes egységben lehessünk. Ha ezt a helyzetet elfogadják az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulások, akkor természetesen lehet velük együttműködni. Ezt az elmúlt huszonöt évben is néhányszor megpróbáltuk, volt amikor sikerült, volt, amikor nem sikerült. Az RMDSZ egyedül is erős, de az a nyolcvanöt-kilencven százalék nem elég a teljes egységhez, száz százalék kellene.

Rais W. István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter