Az Ovisuli Egyesület honlapja

A bemutatón részt vett Gál József, Pető Dalma, Pető Csilla és Herman Noémi
A bemutatón részt vett Gál József, Pető Dalma, Pető Csilla és Herman Noémi
Csütörtök délután mutatták be az egyesület honlapját a nagyváradi Orsolya Óvodában, a honlap épp csak a napokban lett kész.

Pető Dalma, az Ovisuli Egyesület elnöke elmondta: a honlap létrehozásának célja az, hogy tájékoztassák a szülőket arról, hogy Nagyváradon milyen magyar nyelvű óvodák, kisiskolák vannak, illetve, hogy ott kik a pedagógusok. Emellett híreket, rendezvényeket, felhívásokat osztanak meg, nem beszélve a jótékonykodásról. A honlapon már néhány óvoda, iskola be is mutatkozott, szövegeket, képeket lehet találni, az egyesület elnöke ezúton is kéri az óvónőket, tanítónőket, hogy nyújtsanak segítséget az oldal fejlesztésében: küldjenek bemutatkozó szövegeket, képeket, videókat, rendezvényeikről felhívást. ,,Ez nem csak az egyesület honlapja, hanem a közösségé: a pedagógusoké és a szülőké. A lényeg a hatékony munka és az együttműködés, így fennmaradhat az oldal, ez egy alap, amit még fejleszteni kell.”-hangzott el. Egy másik célja az oldalnak, hogy a szülők beiskolázás idején szakmai tanácsokat kapjanak, biztos információkat, ezek alapján találják meg a körzetüknek megfelelő óvodát, iskolát csökkenteni szeretnék azt, hogy a szülők szóbeszédek alapján értékeljék a tanintézményeket.

Szakmaiság

A honlapot bemutató eseményen részt vett Herman Noémi, az Ovisuli Egyesület titkárja és Pető Csilla, Bihar megyei óvodai és elemi oktatásért felelős tanfelügyelő. Herman Noémi kifejtette, hogy Magyarországon sok ilyen oldal van, itt is szükség volt már rá, hiánypótló szerepet tölt be. Idővel, további pályázatokra fognak jelentkezni, szeretnék bővíteni az oldalt, Bihar megye, majd a Partium területére. Pető Csilla a szakmaiságot emelte ki, hiszen amellett, hogy tanintézményeket bemutatják és elérhetőséget osztanak meg, helyi magyar pszichológus, logopédus és zeneoktató tanácsait is elolvashatják, illetve segítséget kérhetnek a szülők. Pető Csilla hozzátette: a romániai oktatási rendszerben a Bihar megyei óvodai és elemi oktatás működik a legjobban, ezért kiemelt fontosságú, hogy a szülők ne a közösségi oldalakon és folklorisztikában ismerjék meg azokat.

A bemutatón részt vett Gál József honlapszerkesztő is, aki elmondta: amikor készítette a honlapot arra törekedett, hogy egyszerű és áttekinthető legyen, interaktív térkép is található rajta. Az oldalon olyan képek szerepelnek, melyek nagyváradi tanintézményekben készültek. Az oldalra üzenete is lehet küldeni, illetve hírlevélre feliratkozni. A bemutatón több nagyváradi óvoda és iskola pedagógusa is részt vett.

Támogatás

Az Ovisuli Egyesület honlapja a Bethlen Gábor Alap és Derzsi Ákos szenátor támogatásával jött létre. Az egyesület idén támogatáshoz jutott a Bethlen Gábor Alaptól, idén pályáztak. Így nyertek egy 800000 forintos összeget. A honlap létrehozása 600000 forintba került, a megmaradt 200000 forintot a beiskolázások idején szórólapokra, tájékoztató anyagokra fogják költeni.

Törő Enikő