Az ott lakók nem erre számítottak

A 14–es lakótelepen található játszótéren futballozók megkeserítik a szomszédos tömbházakban élők életét.

Dobos Judit vagyok, a 14–es lakónegyedben lakom. Több lakótársam nevében elhatároztam, hogy megírom panaszomat. A lakásunk melletti játszótéren való futballozás és ordítozás megkeseríti az életünket. Mikor a játszótér építése volt napirenden, mindenki igent mondott, mert nem hittük, hogy ez lesz belőle. Én is gyakorló nagymama vagyok négy unokával, aki örül annak, ha a kisgyerekek önfeledten játszanak. Járnak ide még a 16–os lakónegyedből is, mikor jó idő van, csupán az a baj, hogy sokat kell várni a hintára, mert csak négy van. A tervrajzban itt semmilyen futballpálya nem szerepelt. Itt nem kicsi gyerekek futballoznak, hanem még nős emberek is, meg sok munkakerülő fiatal. Ha az égig érne a kerítés, akkor is kirúgnák a labdát, neki a tömbház falán levő gázvezetéknek. Már a táblát is leverték az oldaláról, és a lépcsőház üvegét is betörték. Minden nap csak azon imádkozunk, hogy az a nagy és nehéz futball–labda el ne kapjon egy kicsi gyereket, mert abból tragédia lehet. Más neveletlen gyermeke miatt szenvedjen három tömbház lakóközössége! Milyen szülő az, aki reggel fél kilenckor kicsapja a gyermekét, hogy az estig futballozzon a nagy melegben — talán még ebédelni se megy haza. Miért kellett ide a 18 éves táblát tenni, mikor már egy 8 vagy 9 éves is ki tudja rúgni a kerítésen kívülre a labdát? Meddig gyerek egy gyerek? Egy 18 évesnek már azon kellene járjon az esze, hogy egy kis pénzt keressen, ne rúgja egész nap a bőrt. Ha ez a játszótér megfelel az európai uniós szabványoknak, hol van az megírva, hogy a lakóház falától még három méter távolság sincs, és futballpálya legyen engedélyezve? Itt se ünnepnap, se vasárnap nem létezik. Hogy beszélhet a közösségi rendőrség embere úgy, hogy akinek nem tetszik, menjen „az erdő szélére lakni”? Azok, akik ezt ide építették, csak egy hétig laknának itt, és meglátnák, milyen helyzetben vagyunk. Miért nem élheti az ember le azt a kis kevés idejét, ami adva van, nyugodtan? Anélkül is annyi gondja–baja van az embernek, s nem csak futballozásból áll a világ. Vannak, akik váltásban dolgoznak, és el lehet képzelni, hogy egész nap mást sem lehet hallani, csak bumm–bumm. Van itt még egy bujtogató család a lépcsőházunkból, aki reggeltől estig egyebet nem csinál, csak a lócán ül, és biztatja a kamaszokat, hogy futballozzanak, mert az ő két nagy fiuk is köztük van. Ezek nem közösségbe valók, szemtelenek, csúfságolnak az őrrel, már másnak is elege lett belőlük. Már februárban írtunk levelet a polgármesteri hivatalba, legalább húsz aláírással, de még csak válaszra sem méltattak bennünket. Lehetne a bekerített rész helyén még több hinta és ötletes játék, mint a Kossuth–kertben, és megoldódna a probléma. Aki futball nélkül nem tud meglenni, az a töltésoldalon futballozzon, vagy járjon edzésre. Drága polgármester úr, kedves szponzorok! Jó magyarhoz híven, mi ismét önre szavaztunk, és arra kérjük, segítsen rajtunk, hogy befejeződjön ez a kálvária. Kicsit a játszótér őre is erélyesebb kellene hogy legyen, vagy tenni kellene mellé valakit, mert ő is félti a fizetését, és szigorúbb kellene legyen. Mindenki ismeri, és nem hallgatnak rá, csak szemtelenkednek vele. Kérem szépen, segítsenek rajtunk, mert nagyon el vagyunk keseredve!

Tisztelettel: Dobos Judit, Szatmárnémeti