Az öregdiákok is farsangoltak

Az öregdiákok is farsangoltak
Nagyvárad- Február van, karneváli időszak, így múlt csütörtökön eljött az ideje annak, hogy a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai is megtartsák szokásos családi farsangi összejövetelüket a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum egyik osztálytermében.

Gyorsan elrepült az erre szánt valamivel több mint három óra, annak ismételt bizonyítékaként, hogy jó társaságban jól telik az együtt töltött idő.
A megjelenteket Pásztai Ottó egyesületi elnök üdvözölte „hivatalos” formában, Zilahi Bertalan vezetőségi tag pedig szokás szerint köszöntötte az ebben a hónapban név- vagy születésnapjukat ünneplőket, köztük Pásztai Katalint is, akit egy csokor virággal lepett meg. Az amúgy se szomorkás hangulatot még inkább vidámabbá tette Meleg Vilmos színművész megjelenése, aki bő félórás, az alkalomhoz illő műsorral lepte meg az egybegyűlteket, mely összeállásból természetesen nem hiányozhattak a viccek, és Csokonai Vitéz Mihály, a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című mű szerzője sem, bár ez a vígeposz konkrétan nem csendült fel. Az elhangzottakon jókat derültek a jelenlevők, majd ezt követően többen is anekdotáztak, felelevenítettek régebbi humoros történeteket. Ugyanakkor a fánkos tál is körbejárt, aki óhajtotta kétfajta, jó minőségű lekvár feltétet tehetett rá.

Ciucur Losonczi Antonius