2011.04.13 19:52; Frissítve: 2011.04.13 19:52


Az informatikai, mérnöki világban több pénzre számíthatnak a nők

A mérnöki, informatikai és természettudományos pálya jellemzően férfias foglalkozás nemcsak Európában, de Magyarországon is: villamosmérnöki szakra például 96 százalék körüli a fiúk jelentkezése.

Az a kevés , aki IKT  pályán képzeli el jövőjét, nagyobb megmérettetésre, de több fizetésre és  gyakran vezető pozícióra is számíthat – számolt be a PrimOnline. Hazánk az egyike annak az öt uniós tagállamnak, amelyben nem történtek jelentős intézkedések a nemek  közti esélyegyenlőség előmozdítására.

A következő évtizedek húzóágazatában, a természettudományos, elsősorban mérnöki, informatikai ágazatokban alig vannak nők: az EU-ban például a vezető mérnöki posztok alig 6 százalékát töltik be. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint ez komoly akadályt jelent nem csak az Unió demokratikus fejlődésében, de a globális versenyképességben is. Ezért arra kéri a tagállamokat, hogy indítsanak kampányokat, hogy továbbtanulás esetén minél több nő válasszon mérnöki pályát. Magyarországon az informatika, a mérnöki tudományok, a fizika és a matematika számítanak a legférfiasabb tudományoknak.

“A munkaerőpiacon keresettek a mérnökök, informatikusok, függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak. Van rá eset, hogy a nőknek többet kell bizonyítani ezekben a szakmákban, amíg elfogadják őket. Cserébe viszont gyors karrierre, és magasabb fizetésre számíthatnak.” – fogalmazott Csákvári Róbert, a Work Force Személyzeti Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Ezt a műszakin végző hölgyek is így gondolhatják: amíg a női hallgatók a szakmájukra jellemző átlagos fizetés megadásakor mintegy 25 ezer forinttal kevesebbet adtak meg, mint a férfiak, műszaki területen a nők számítanak magasabb fizetésre. 

“A hozzánk érkező hölgyek eddig kivétel nélkül jól beváltak a pályán, de informatikai, mérnöki végzettséggel, megbízható nyelvtudással és szakmai elhivatottsággal mindenkinek garantált lehet a siker. Az a tapasztalat, hogy a nők gyorsan kiemelkednek a férfias környezetben, jó kommunikációs és szervezőkészségükkel hamar koordinátori vagy vezetői pozícióba kerülhetnek, sajnos azonban hozzánk is kevés álláspályázat érkezik nőktől.” – fogalmazott Pohánka Diána, az elektromos kormányrendszerek fejlesztésével foglalkozó, világviszonylatban is kiemelkedő, több mint kétszáz fejlesztőmérnököt foglalkoztató ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. HR szakembere.

Változni látszik az úgynevezett “üvegplafon”-jelenség is, amikor egy szint után a női vezetők láthatatlan falba ütközve nem juthatnak feljebb: szakértők szerint ez a jelenség ma már legtöbbször csak a fejekben létezik, amit némi bátorsággal és önbizalommal ténylegesen le lehet küzdeni. Az utóbbi években Magyarországon is egyre jellemzőbb a legalább egy idegen nyelvet jól beszélő mérnökök és az informatikusok hiánya a munkaerőpiacon, miközben más területeken egyre nehezebb elhelyezkedni. Ezért különösen fontos lenne, hogy több nő válasszon műszaki életpályát magának.
- Független Hírügynökség -

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
A családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak [...] tovább »
6 százalékos éves növekedés várható az informatikai piacon
  Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az informatikai szolgáltatások értéke éves szinten mintegy 6 [...] tovább »
Mark Zuckerberg megnősült
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója stílusosan a Facebook-on jelentette be, hogy feleségül vette szerelmét, [...] tovább »
A Facebookkal 42,55 dolláron indult a kereskedés
New York, 2012. május 18., péntek (MTI) - Félórás késéssel, 42,55 dolláron indult a kereskedés a Facebook [...] tovább »
Magyarok mutatják be az első sztereó 3D épületvetítést
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Bordos László Zsolt és csapata mutat be először 3D animációt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés