Az időskor a nyugalomról és a kényelemről szóljon

Az időskor a nyugalomról és a kényelemről szóljon
Szalárdon járt szerdán Szabó Ödön parlamenti képviselőjelölt. A Nagy Miklós polgármester által vezetett község, Szalárd, Hegyközszentimre és Jákóhodos azon kevés települések közé tartozik, ahol nem csökken, hanem nő a lakosság száma.

Innen nem elmennek, hanem inkább visszatérnek a fiatalok, mert lassan minden adott lesz ahhoz, hogy ugyanolyan minőségű életet éljenek, mintha egy fejlett városban lennének.

A fiatalság támogatásával és megerősödése mellett párhuzamosan hangsúlyt kell fektetni az idősekre is. Szabó Ödön elmondta: az, hogy Partiumban, Érmelléken a magyarok összefogása az idős embereknek is köszönhető. „Csak akkor van jövőnk, ha nem feledkezünk meg azokról, akiknek jelenünket köszönhetjük” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. Emlékeztetett még, hogy az RMDSZ-nek mindig is fontos volt az idősek képviselete és jogainak védelme, és nemcsak a választások előtt van így. A Szövetség politikusainak köszönhető az, hogy parlament alsóháza tavaly tavasszal fölényes többséggel szavazta meg azt RMDSZ-es törvénytervezetet, amely pénzügyi amnesztiát biztosított a TSZ-nyugdíjasok számára akkor amikor az állam olyan pénzeket akart behajtani rajtuk ami igazságtalan lett volna.

Szabó Ödön felelevenítette, az elmúlt években sok, volt termelőszövetkezeti alkalmazott folyamodott betegnyugdíjért. Miután korhatáros nyugdíjba vonultak, két ízben is megemelték a TSZ-nyugdíjakat (egy 2003-as, illetve egy 2007-es rendelkezés értelmében ezeket megduplázták), azonban a bukaresti illetékesek nem figyeltek arra, hogy a korhatáros nyugdíj sok esetben két forrásból érkezik, ezért nemcsak a termelőszövetkezeti munka után járó összeget emelték, hanem a teljes nyugdíjat duplázták meg. „Az országos nyugdíjpénztár tévedésből a nyugdíjak teljes összegét megemelte, nem csak a TSZ-részt, amint a törvény azt előírta. A későbbiekben az Állami Számvevőszék erre a hibára rájött, és az érintett személyektől visszakövetelte a kifizetett összegeket.” „Hogy egy konkrét példát említsek: aki 600 lejes nyugdíjjal rendelkezett, megközelítőleg 7000 lejt kellett visszafizessen, úgy, hogy közben a nyugdíját a minimálisra csökkentették, ami 350 lejt jelent. Később ebből is levontak 30%-ot, ami azt jelenti, hogy az illető személy nagyjából 280 lejt kapott kézbe, holott ő nem is kérte a nyugdíja újraszámítását, egyszerűen a törvényt alkalmazták tévesen, és ez az állampolgárokon csattant” – magyarázta a képviselő. Elmondta, a Szövetség képviselői és szenátorai embertelennek és mélyen igazságtalannak tartották a kormánynak a nyugdíjasokkal szemben tanúsított magatartását, azért előző szeptemberében, még ellenzékből arra kérték a miniszterelnököt, hogy sürgősségi kormányrendelettel szabályozza az amnesztiát. „Ez sajnos nem történt meg, konkrét lépésekre csak az RMDSZ kormányra lépése után került sor. Miután koalíciós partnerek lettünk, sikerült egy politikai egyezséget kötni ebben a kérdésben is, és végre a képviselőház is megszavazta a törvénytervezetet.” Szabó Ödön szerint a pénzügyi amnesztia elfogadtatása azt bizonyítja, hogy az RMDSZ-nek a teljes romániai közösségre vonatkozóan vannak hatékony elképzelései.

Az erdélyi magyar közösségben egyre több idős ember szorul támogatásra, gondoskodásra. Mindenki, aki becsülettel dolgozott egy életen át, megérdemeli a méltányos nyugdíjat és a megfelelő egészségügyi ellátást. Szabó Ödön hangsúlyozta: „Egy olyan Erdélyt akarunk építeni, ahol az idős kor a nyugalomról és a kényelemről szól, nem a nélkülözésről, az egyik napról másik napra való küzdelemről. Olyan Erdélyt akarunk, ahol az idős embereket megbecsülik és gondoskodnak róluk, ahol a nyugdíjból meg lehet élni, és minden rászoruló részesül a megfelelő egészségügyi ellátásban.”

A Bihar megyei RMDSZ Sajtóirodája



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter