Az évfordulóra készülve

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei, ötvenedik évfordulója előtt tiszteleg az a rendezvénysorozat, amelyet ’56-os Akadémia néven hirdettek meg.

A történelmi előadássorozat március 9-én, csütörtökön kezdődik, és június 7-éig tart. A város ’56-os emlékbizottsága, az ’56-os szövetség, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Debreceni Művelődési Központ szervezésében létrejött program célja az, hogy diákokkal, pedagógusokkal, a sajtó munkatársaival, illetve a város polgáraival megismertesse az ötven évvel ezelőtti események jelentőségét, előzményeit, történéseit. Az előadások helyszíne a Belvárosi Közösségi Ház pódiumterme.

Az első alkalommal – csütörtökön 16 órakor – Mazsu János, történész, tanácsnok köszöntője után kerekasztal-beszélgetésen értékelik 1956 mai megítélését. A regisztrált résztvevők Látogatási Bizonyítványt kapnak.

Ü.Sz.