Az európai pénzek felhasználásának aránya 60 százalék fölé nőhet

Románia az idén felhasználja az Európai Unió által rendelkezésére bocsátott támogatások több mint 60 százalékát, ezt vetíti előre a Banca Comerciala Romana (BCR) kereskedelmi bank egyik jelentése.

A hétfőn ismertetett dokumentum emlékeztet arra, hogy tavaly Románia az uniós pénzeknek csak mintegy 21 százalékát volt képes felhasználni.
A bank elemzői a gazdasági minisztérium által közzétett adatokra alapozzák becslésüket. Ezekből kiderült, hogy a hét operációs program keretében jelentősen megnőtt a leadott pályázatok száma. Összesen 249 tervezet érkezett be, amelynek összértéke meghaladja a 2 milliárd eurót. Ebből az összegből 1,77 milliárd eurót tesznek ki az uniós támogatások.
Románia a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakra összesen 30 milliárd eurót hívhat le az uniós pénzalapokból. Ez az összeg a mezőgazdasági támogatásokat is magában foglalja.