Az Északi-csatornán élete legdurvább kihívása várja Mányoki Attilát

Az Északi-csatornán élete legdurvább kihívása várja Mányoki Attilát
Az Ocean’s Seven sorozaton belül a hétvégén újabb óriási próbatétel vár a híres nyílt vízi hosszútávúszóra, Mányoki  Attilára. A sorozat ötödik állomása az Északi-csatorna átúszása lesz augusztus 13-án. Ez egy 40-50 km széles tengercsatorna, amely az Ír-tengert az Atlanti-óceánnal köti össze.

Az Északi-csatorna átúszásának távja 35.1km. Az átúszásá igazi nehézsége nem is a távban, hanem a természeti körülményekben rejlik. Két áramlat, a tengeri élővilág, valamint a 13 fokos víz nehezíti a sikeres átkelést! A körülmények alakulásának a hatására végül akár 40 km is lehet a megtett táv hossza. A nehéz természeti viszonyoknak köszönhetően ezen területen adott a legrövidebb periódus az átúszásra: csak június közepe és szeptember eleje között van lehetőség a terv megvalósítására.

Az első átúszás kísérlete 1924-ben volt, de az első sikeres átúszásig 1947-ig kellett várni! A több, mint 80 éves történet alatt is csak 23 sikeres átúszás történt! Az úszók jelentős részének a hypothermia miatt kellett feladniuk az átúszás kísérletét.

– Ennek ellenére  szeretném minden idők legjobb idejével teljesíteni az átkelést! – mondja Mányoki Attila. Az eddigi abszolút legjobb időt az amerikai Michelle Macy tartja 9 óra 35 perces idővel, majd egy órával jobb idővel, mint a legjobb férfi ideje!

Észak-Írországban Donaghadee partjainál indulok szombat reggel 6.30-kor és a megérkezés tervezett célterülete a skóciai Portpatrick lesz. Az átúszás alatt Quinton Nelson kapitány fog navigálni és kísérni a hajójával. Szerinte erős hullámzás vár rám, de az 50km/órás szél is nagyon komoly ellenfél! A víz folyamatosan hűlni fog  az idő múlásával. Összetett nap lesz. Este 9-10-ig tudok majd küzdeni, mert a sötét beálltával a felszínre jön az összes oroszlán medúza. Ezért nem is engednek senkit sötétben úszni, mert a csípéseik biztos kudarc elé állítanák az úszót az egyéb sérülések mellett. Erős vagyok és bízom a szervezetemben, abban, hogy fel tudja dolgozni azokat az extra hatásokat, amiknek ki lesz téve – bizakodik a kitűnő hosszútávúszó.

Az Ocean’s Seven sorozat Mányoki által eddig már teljesített próbái:
·  a Moloka’i csatorna: O’ahu és Moloka’i szigetek között, Hawaii 42 km,
·  a La Manche-csatorna: Anglia és Franciaország között 34 km,
·  a Catalina-csatorna: Los Angeles, California 33.7 km,
·  a Tsugaru-csatorna: Honshu és Hokkaido között, Japán 19.5 km,

Címkék:


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter