Az érmihályfalvi csoportra emlékeztek

Az érmihályfalvi csoportra emlékeztek
Istentiszteleten emlékeztek meg hétfőn este a harmincegy érmihályfalvi elítéltről, majd az emlékezők koszorúkat helyeztek el az 1956-os eseményeket követő koncepciós per helyszínén. Erőt meríthetünk elődeink példájából, hangzott el.


A várad-velencei református templomban zajló emlékező istentiszteleten Farkas Antal református lelkipásztor párhuzamot vont a között, amikor pünkösd után a zsidó főpapok megtiltották az apostoloknak, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról, s az 1956-os eseményeket követő időszak között, amikor a hatalom megtiltotta a forradalmároknak, hogy beszéljenek a megtorlásokról. Főpapok, vagy titkosrendőrség – elnyomó hatalom, mely „szájkosarat” próbált az emberekre erőltetni – pedig nincs olyan a nap alatt, ami ki ne derülne. Az apostolok kétféleképpen viszonyulhattak a történtekhez: kétségbeeséssel, az ügy feladásával, visszavonulással – vagy úgy, hogy hittek Isten fiában, az Úr Jézus Krisztusban. Isten előtt nincs lehetetlen dolog, a kérdés, hogy mit tehet ilyenkor a tanítványi sereg? Kompromisszumos megoldást keresnek, vagy megtárgyalják, hogyan hagyhatnák el Jeruzsálemet s hogyan juthatnak el oda, ahol van szólásszabadság és demokrácia? De vajon elmenekülhet-e az ember a saját sorsa elől? – tette fel a kérdést a tiszteletes. Hiszen amit reánk mért Isten, azt hittel kell megharcoljuk, s a tanítványok ott maradtak és szembenéztek a sorsukkal, akárcsak az érmihályfalvi csoport.

Isten közbelép!

És Isten közbelép! Nem úgy, hogy rettegéssel tölti meg a vallási vezetők szívét, hogy visszavonják a tiltást, hanem egy igét ad a tanítványok seregének. Nem tudjuk, hogy miként, de bizonyosan nem úgy, hogy valaki felnyitotta találomra a Szentírást, hiszen még ki sem volt nyomtatva, s az ige, amit Isten adott nem volt kijelölve a bibliaolvasási kalauzban sem. Az ige, amit kaptak, a 2. sz. zsoltár volt, melyben a szorongatott népet örvendezésre hívja Isten. Az egyház kétezer éves történelmét végigvezeti az üldöztetés és a vértanúság, de ott, ahol Isten gyermekeit üldözik, a második zsoltár hangja szól – máglyán, bitófán, börtönben – vagy a várad-velencei római katolikus kultúrházban is, még ha sokaknak a füle süket is volt ennek meghallására. Isten gyermeke mindig tud nevetni, ha hallja, tapasztalja az ő hatalmas urát és annak hatalmát. Az apostolok azt kérik, Isten bocsásson meg az ellenségeiknek – s a református egyházon belül is gyakran előfordult, hogy az üldözöttek könyörögtek az üldözőikért, a börtönviseltek tudtak imádkozni az ő ellenségeikért is. Amint az apostolok ellenségei is Izrael fiai közül kerültek ki, az érmihályfalvi csoport esetében is az ítéletet magyar bíró mondta ki. Isten őrizzen meg attól, hogy egyház az egyház, magyar a magyar, keresztyén a keresztyén ellen harcoljon – hiszen az egyháznak a bűn és a sátán ellen kell harcolnia.

Ellenségeinkért is

Vajon miért nem mozdult meg a Föld, vajon most miért nincs lelki, nemzeti ébredés? Egy dolgot kérhetünk: Isten könyörüljön rajtunk, töltse ki ránk is az Ő szent lelkét, hogy tudjunk imádkozni, akár ellenségeinkért is, hogy hirdetni tudjuk Isten igazságát – mondta a lelkipásztor.

Az istentiszteletet követően a jelenlévők a várad-velencei római katolikus kultúrházba vonultak, annak a koncepciós pernek a helyszínére, melynek során elítélték az érmihályfalvi csoportot. Itt Cseke Attila szenátor szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: az RMDSZ 2008-ban emléktáblát helyezett el az elítéltek tiszteletére, s most tizedik alkalommal gyűlnek össze emlékezni a per helyszínén. Bár nem mindenki tudja, az 1956-os és az azokat követő események nem csak Magyarországhoz kötődnek, Romániában is voltak megmozdulások, főleg az egyetemi városokban, de Érmihályfalván is. Egy ügy kötötte össze a harmincegy fős csoportot, a szabadság utáni vágy, ami mindenkor jelen volt a magyar emberben. A perük kirakatper volt, a harmincegy ember közül hármat halálra ítéltek, kettejüket ki is végezték, a többiek hosszú évekig börtönben sínylődtek. A későbbiekben idézett Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész könyvéből, melyben részletek és dokumentumok szerepeltek, többek között az is, hogy mit találtak 1957 februárjában Sass Kálmán érmihályfalvi tiszteletes házkutatásakor.

Erőt meríthetünk

Mint Cseke Attila kihangsúlyozta, fontos, hogy az utókor mindezt ne felejtse el, s megemlékezéseinkkel próbáljunk üzenni a következő nemzedékeknek is, hogy tudják: 56 kapcsán itt is voltak emberek, akik felemelték a szavukat, pedig életükkel, családjuk életével és szabadságukkal játszottak. A ma nemzedékének is vannak kihívásai, s erőt meríthet elődeink példájából.

A későbbiekben diákok szavaltak – Juhász Gyula Vértanúink, valamint Kerecseny János Az aradi tizenhárom című verse hangzott el Molnár Boróka és Kelemen Hilda tolmácsolásában. Ezt követően az emlékezők koszorúkat helyeztek el: Cseke Attila szenátor, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Derzsi Ákos szenátor, majd Nyakó József, az érmihályfalvi RMDSZ elnöke, valamint Torda Imre, a várad-szőllősi RMDSZ részéről Széll Gabriella, a várad-velencei RMDSZ nevében pedig Cservák Miklós koszorúzott. A hozzátartozók részéről Székely Albert gyermekei helyezték el a megemlékezés koszorúját, majd Földesy László koszorúzott, Földesy Ilona, azaz Veronika testvér rokona, aki diakonisszaként együtt dolgozott Sass Kálmán tiszteletessel.

Neumann Andrea