Az erdon-ról mindent meg lehet tudni

Az erdon-ról mindent meg lehet tudni
Nagyvárad – Pénteken délután mutatták be a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének második kötetét.

Érdekes felvezetéssel indította a könyvbemutatót Demeter Szilárd a kötetet megjelentető Partium Kiadó vezetője: elmondta, hogy az Erdély online honapon olyan kommentek olvashatók, melyek ellentmondanak a moderálási alapelveknek, amelyek azonban rendkívül fontos és tanulságos információkkal látják el azokat, akik tudják, hogy mit hogyan kell olvasni. Mint Demeter Szilárd fogalmazott, az erdon-kommentek jezik azt, hogy a névtelenség mögé bújó feljelentősdi divatja ma is él. „Ha valamit meg akarok tudni a PKE vagy az RMDSZ belső ügyeiről, akor az erdon kommentjeiből mindent megtudok. És mivel a kiszivárogtatások mindig adott eseményekhez időzítve jelennek meg, így azt is ki lehet következtetni, hogy kiktől származik egy-egy komment” – állította Demeter Szilárd, aki figyelmeztetett arra, hogy amint azt Molnár János könyve is tanusítja, valamikor mindenkinek felelősséget kell vállalnia leírt szavaiért, és egyszer a kommentek szerzőinek személyére is fény derülhet. „Az erdon kommentekben ugyanazok a szófordulatok köszönnek vissza, mint az egykori szekusjelentésekből., ami azt bizonyítja, hogy az egykori besúgók a mai napig aktívak” – folytatta Demeter Szilárd.

Összefonódások

Ezt követően a Szigorúan ellenőrzött evangélium II. kötetére terelődött a szó. Ennek kapcsán Demeter Szilárd elmondta, hogy az 1989 előtti időszak vakfolt a romániai történetírásban, ezért fontosak a Molnár Jánoséhoz hasonló kutatások, hiszen a mai napig kihatással van az életünkre az a tény, hogy nem néztünk szembe közelmúltunkkal, így a az oktatási, tudományos, művészeti világban mai napig meghatározó pozícióban vannak azok az emberek, akik a kommunista rendszerben is vezető beosztásokban voltak.

Mélysági fúrás

A kiadó és a szerző közötti párbeszéd során Molnár János kutatásai során tapasztalt furcsaságokra hívta fel a figyelmet, például arra, hogy a Volt Titkosszolgálat Levltárát Átvilágító Országos Bizottság (CNSAS) munkatársai egyetlen olyan emberről sem adtak ki dokumentumokat, akik külföldre települtek. Továbbá a szekuritáténak vannak video- és hangfelvételei is, de ezek sem kutathatók, ugyanúgy a csoportdossziék sem. Molnár János elárulta, hogy volt eset arra, amikor a helyszínen tudta meg, hogy mit fog kézhez kapni, ráadásul nem is mindig azt az aktát adták át neki, amit kért. A kutató kijelentette: „van tavaly áprilisban leadott kérvényem, amelyre a mai napig nem válaszoltak.” A jelenlevők kérdéseire válaszolva Molnár János elmondta, hogy az első kötettől eltérően, amely mintegy keresztmetszetét adta a besúgói hálózatnak, a második kötet inkább mélységi fúrásnak tekinthető, amelyben a rendszer működséről kap pontosabb képet az olvasó.

Folytatni kell

A beszélgetés során Demeter Szilárd elmondta, hogy a kötet ezer példányban jelent meg, majd bejelentette, hogy internetes honlapot kívánnak létrehozni, amelyre feltöltenek majd minden megszerzett titkosszolgálati dokumentumot. Erről a projektről már egyeztettek a Kommunizsmus Bűntetteit Vizsgáló Központtal is. Időközben a könyvbemutatóra megérkezett Tőkés László az Európai Parlamen alelnöke is, aki az esemény zárásaképpen kifejezte reményét, hogy Molnár János átvilágító munkája folytatódni fog, hiszen mint fogalmazott, az igazság kiderítése nem tetszőleges kérdés. A múlt feltárása annál is fontosabb, hiszen a romániai posztkommunista társadalomban komoly összefonódások vannak a múlt rendszer működtetői, és a jelenleg uralkodó elit között. Tőkés László aláhúzta, hogy az átvilágításnak gyakorlati vonatkozása is van. „Ahhoz, hogy itt magyar jövő legyen, fel kell göngyölíteni az eseteket. És akiket már lelepleztünk, azok ellen valamilyen módon intézkednie kell az egyháznak” – szögezte le végül Tőkés László.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .