Az erdélyiség: viszony. Viszony a világhoz

Láng Zsolt író
Láng Zsolt író
Láng Zsolt író, a Látó című irodalmi folyóirat szerkesztője közel húsz éves munkájának eredménye a négy kötetes Bestiárium című regénysorozat, amely a romániai diktatúra utolsó éveit dolgozza fel a legnehezebb évektől a rendszerváltásig.

 

Láng Zsolt író, a Látó című irodalmi folyóirat szerkesztője Szatmárnémetiben született, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban érettségizett. A Bestiárium című regénye negyedik kötetének megjelenése nagy visszhangot keltett az irodalmat kedvelők körében. A Bestiáriumról a szatmárnémeti Múzeum Irodalmi Kávéházban beszélgettünk a szerzővel.

— A Bestiárium negyedik kötete egészen más, mint a korábbiak. Más nyelvében, cselekményében, megközelítésében. Ennyire lényegesen változott a világ, vagy más oka van a stílusváltásnak?

— Engem a bestiárium műfaja érdekelt, nem a tematikája. Nem egyfélét akartam írni, hanem többfélét. Ha a nyelv ritmusa, hangzása, hangneme változik is, attól még ugyanaz a nyelv marad. Ha négy–öt év alatt sikerül kívül és belül valamilyen új alakot felöltenem, miért ragaszkodjam a régihez. Majdhogynem húsz év kellett hozzá, hogy megjelenjenek az első, a román diktatúrát, rendszerváltást boncolgató nagyobb művek.

— Miért kellett ehhez ennyi idő?

— Talán lélektani okai vannak elsősorban. Amikor az ember kiszabadul valahonnan, beleveti magát a jelenébe, kell egy kis idő, míg az emlékei utolérik. Az is kiderült, hogy a valóságról képtelenség egy az egyben írni. Ha lekottázom a cinke énekét, az még nem trilla, mondta Bach. A diktatúráról sokat írtak az erdélyi prózaírók, még a diktatúra idején, ezek rendelkeznek mindennel, amivel a nagyszabású műveknek rendelkezniük kell. Én egyébként nem a diktatúráról, nem a rendszerváltásról akartam írni, engem 1989 karácsonya érdekel, amikor egyszeriben minden megváltozott, bekövetkezett a csoda, kézzelfoghatóvá vált Seholország. A bukaresti román tévében az a rossz arcú bemondó, aki addig a Ceauşescu dicsőítéseket olvasta be, magyarul is boldog karácsonyt kívánt a nézőknek. Hát ilyen nincs, mondták lenyűgözve az emberek.

Mit ért ebből a fiatal?

— Vajon van mit mondaniuk ezeknek a műveknek olyan olvasóknak is, akiknek mindennapos élménye a demokrácia, és szinte semmit nem tudnak az áramszünetekkel, nincstelenséggel tarkított elnyomásról?

— Én arról szerettem volna írni, hogy miért volt jó élni akkoriban. Mert voltak nagyon szép napjaink. Nagyon be voltunk tojva, amikor Visky Andrásnál házkutatás volt, majd hetekig bent tartották a szekun, reggel héttől délután négyig. Amikor elcsigázva kijött, találkoztunk a város egyetlen talponállójában, és miközben megettünk egy-egy palacsintát, azt játszottuk, hogy megállás nélkül soroltuk az irodalmi hősöket, és aki veszített, az fizetett. De mindketten boldogok voltunk. Hiszen túljártunk a szeku eszén. A villanytalan esték, a tévéhíradók, a szójás kávé vagy a krétaporos margarin kit érdekelne, viszont a boldogság egyetemes téma.

— Érezted valaha hátrányát annak, hogy erdélyi író vagy? Vagy ez már természetes, hogy Budapestre jársz fel, hogy bemutasd egy szlovákiai magyar kiadónál megjelent regényedet?

— Az erdélyiség: viszony. Viszony a világhoz. Ezt körülbelül azóta mondom, amióta Berlinben töltöttem egy évet DAAD–ösztöndíjasként. Őket, mármint a berlinieket nagyon érdekelte, miben látom én másképp a világot. Ők vezettek rá arra, hogy az ember agyát meghatározó módon átstrukturálja az, hogy éppen hol nő fel, tehát ezzel az aggyal másnak látja a világot is. És akkor én is figyelni kezdtem erre a viszonyra. Összehasonlítottam a világhoz való erdélyi viszonyulást másfajta, más típusú viszonyulásokkal. Másképp viszonyul egy erdélyi a hazájához, mint egy szlovákiai. Sőt. Egy belső-erdélyi sokkal jobban földhöz kötött, mint egy partiumi. Egy holland meg azt mondja, ha egyszer én talicskáztam ide a talpam alá a földet, akkor nagy fafej volnék, ha el akarnék menni. Szóval neki eszébe sem jut ilyen. Hogy mi hátrány és mi előny, az az én viszonyulásomtól függ.

— Annak idején nagy visszhangot váltott ki A sütő című esszéd. Minél fájdalmasabb, szívszorítóbb volt a felmutatott mű, annál hitelesebbnek tűnt. Most mi a helyzet?

— Sokat változott a világ. Miközben nem látom, hogy nagyon különbözne attól, amit én akkor leírtam, vagyis hogy nem antisütő és nem antiideológia, hanem anideológia és asütő. Soha nem állt szándékomban semmiféle ellensütőizmusra törekedni. Egész egyszerűen nincsenek előttem eszmék. Rögeszméim sincsenek, vagy ha vannak, hát igyekszem röhögni rajtuk. Az ideológia a legridegebb diktatúra melegágya, hogy egy sajátos erdélyi képzavarral éljek.

Elek György