Az Emília malommal végeztek. Jöhet a Kert utca?

Az Emília malommal végeztek. Jöhet a Kert utca?
Állami intézmények, obskúrus gazdasági érdekek és az illetékesek rosszhiszemű, vagy hanyag magatartásának összefonódása vezetett a váradi Emília malom lerombolásához. Ráadásul ez az eset a Kert utca lebontásához is precedenst teremthet. Emődi Tamás műépítész, műemlékvédő válaszolt kérdéseinkre.

 

– Mely intézmény, vagy intézmények legfőbb feladata lett volna az Emília malom műemlékké nyilváníttatása?

– A törvény értelmében a műemlékké nyilvánítást kezdeményezheti a település polgármestere, a megyei tanács, valamint a Műemlékek Nemzeti Bizottsága, alapítványok, egyesületek, amelyeknek az alapszabályzatában szerepel a műemlékvédelem mint tevékenységi terület. A normális az lett volna, ha a törvény megengedi – egyébként ez értelmezés kérdése – , hogy a megyei Művelődésügyi Felügyelőségek, a minisztériumok kihelyezett fiókintézményei is kezdeményezhessék ezt. Elvileg ezek a felügyelőségek politikailag semleges szakhatóságok, de ez a gyakorlatban nyilván nem így van, mert az igazgatót mindig egy párt delegálja. Emiatt csak olyan esetben lehet elvárni, hogy ez az intézmény korrektül eljárjon, amikor nincs jelentős befolyással bíró ellenérdekelt fél. Az évekkel ezelőtt a nagyváradi önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács által létrehozott Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnak éppen az lett volna eredendően az egyik pozitívuma, ha ezt a szerepkört konzekvens módon felvállalja, tekintettel arra, hogy Nagyváradon rengeteg olyan értékes épület van, amelyeknek nincs műemléki besorolásuk. Az Emília malom esete viszont jól mutatja, hogy egyszer s mindenkorra elfelejthetjük azt, hogy egy ilyen „önkormányzati gyökerű” alapítvány egy ilyen szerepet következetesen fel fog vállalni, hiszen teljesen nyilvánvaló mindenkinek, aki egy picit is a dolgok mögé néz, hogy ebben az esetben meghőköltek, amikor kiderült, ki a tulajdonos. De nem csak az alapítvány, hanem minden érintett állami intézmény passzívan vagy épp tevőlegesen, a tulajdonos érdekeit védő módon járt el, kezdve a rendőrségtől, amelyik 2011-ben valószínűleg nem indított eljárást az egyébként bűncselekménynek minősülő épületrongálás kivizsgálására, az Építésügyi Hivatal, a Művelődésügyi Felügyelőség, nem is beszélve az önkormányzatról, amelyik kiadta a bontási engedélyt.

– Csak helyi szintű intézmények kezdeményezhették volna az Emília malom műemlékké nyilvánítását?

– Léteznek országos műemléki bizottságok, amelyek az A kategóriás műemlékekkel való bánásmódot – bármilyen beavatkozást, tervet, átalakítást, bontást, építést, stb. – bírálják el. Ha B kategóriájú, vagy pedig védett övezetben lévő ingatlanokról van szó, mint amilyen az Emília malom esete is, azok a regionális műemléki bizottságok hatáskörébe tartoznak. Ezek a bizottságok többnyire független szakemberekből álltak. Nagyvárad tavaly tavaszig a kolozsvári 8. számú regionális bizottság hatásköre alá tartozott Kolozs és Szilágy megyékkel együtt. Ennek a bizottságnak egyébként én is a tagja voltam. A három megye hatáskörébe eső beavatkozásokra vonatkozóan a kolozsvári bizottság bocsájtott ki jóváhagyási vagy elutasító javaslatokat. A végső jóváhagyást nem a bizottság adta meg, mert nem szakhatóság. A törvény értelmében a megyei Művelődési Felügyelőség kolozsvári bizottság döntései alapján bocsájtotta ki engedélyeit. Miután az Emília malom tulajdonosa beadta a bontási kérelmet, a kolozsvári bizottság egyhangúlag úgy értékelte, hogy nemcsak, hogy a bontásra nem ad engedélyt, de ő maga javasolja a műemlékké nyilvánítást. Ez alapján a javaslat alapján eldöntheti a művelődési minisztérium, vagy a minisztérium dekoncentrált intézménye, hogy elfogadja-e ezt a javaslatot, vagy sem. Ha jól tudom, ettől a javaslattól függetlenül a Műemlékvédő Alapítványnak volt egy listája több, műemléki értékű ingatlanról, melyen szerepelt az Emília malom is. Az alapítvány elindította az ingatlan műemlékké nyilvánításának ügyét, de amikor 2011 őszén cirkusz lett belőle a bontás kapcsán, meg amikor kiderült, hogy ki a tulajdonos, akkor szépen lassan, mindenféle átlátszó ürügyekre hivatkozva visszakozott.

– Mivel indokolták a visszavonást?

– Például a tulajdonos két pert is indított a minisztérium ellen; mindkettővel azt szerette volna elérni, hogy ne nyilvánítsák műemlékké a malmot. És az alapítvány azzal magyarázta a visszavonást, hogy amíg folyamatban van ez a per, addig ne kerüljön veszélybe a műemlékké nyilvánítási folyamat. De ez egy nevetséges érvelés! A törvény azt írja elő, hogy abban a pillanatban, amikor elindul egy épületnek a műemlékké nyilvánítása, akkor egy évig élvezi a műemlékekre vonatkozó védettséget, de azalatt az egy év alatt el kell készüljön a védettségi dosszié – amely 2011 októberében, azaz a visszavonással egyidőben készen is volt –, és  meg kell kapja a bukaresti illetékes bizottság döntésének az eredményét. És ha a műemlékké nyilvánítás ment volna szépen tovább a maga útján, egy éven belül valószínűleg át is ment volna az illetékes bizottságon, és azóta műemléki státusznak örvendene. 

Kompromittált személyek

– Hogyan lehetett ilyen durván figyelmen kívül hagyni a kolozsvári bizottság javaslatát?

– Úgy, hogy megszüntették a bizottságot. Egyébként országszerte ezek a bizottságok számtalan esetben utasítottak el olyan terveket, amelyek műemléki szempontból negatív következményekkel jártak volna. Tehát nem Várad volt igazán a tét, hiszen ennél sokkal nagyobb horderejű beruházásokról van szó Bukarestben, Konstancán, Jászvásárban, Kolozsváron, stb. A polgármesterek, megyei tanács elnökök komoly súllyal rendelkező emberek egy-egy pártban, náluk gyorsan kialakult egy konszenzus pártoktól függetlenül azzal kapcsolatban, hogy ezek a bizottságok ne legyenek már ilyen komoly hatáskörrel ellátva, és ne tehessenek keresztbe a „nagyívű terveknek”. Daniel Barbu kulturális miniszter áldatlan ténykedése alatt kitaláltak egy olyan szűrőt, amivel kifricskázhattak ezekből a bizottságokból minden szakembert. Azt találták ki, hogy a bizottságokba nem kerülhet be a műemlékvédelem területén aktívan dolgozó szakember, merthogy ez inkompatibilitást eredményezne. Ezek után könnyű volt elérni azt, hogy a bizottságokba országszerte főleg bólogató Jánosokat ültessenek be. A váradi politikumnak olyan súlya van országos szinten, hogy sikerült elintéznie azt, hogy Bihar kerüljön ki a kolozsvári bizottság fennhatósága alól, és létrehoztak egy új bizottságot, amelybe Bihar mellett beletartozik Arad és Szatmár megye, de úgy, hogy ebben egyetlen szavazati joggal rendelkező aradi és szatmári tag sem ül, mindenki váradi, akiknek rövid úton meg lehet szabni, hogy kell szavazni. Ez a bizottság öt vagy hat szavazó tagból, illetve három szavazattal nem rendelkező tagból áll. Ennek a bizottságnak törvény adta lehetősége volt arra, hogy a bontási kérelmet elutasítsa. Ehelyett a bizottság – mely amúgy nem jogi személy, tehát ilyen véleményezői minőségében támadhatatlan – úgy döntött, hogy az épület bontható, noha pontosan ismerte az előzményeket: tudta, hogy korábban elődje javasolta az épület műemlékké nyilvánítást, tudta azt, hogy a minisztérium ellen két pert indító tulajdonos elvesztette mindkét perét. Ennél a döntésnél nyilvánvalóbb bizonyítéka nincs annak, hogy itt politikai nyomásra történik minden. Ez a bizottság olyan szinten diszkreditálta magát, hogy gyakorlatilag a továbbiakban nem lehet elvárni tőle semmiféle műemléket óvó intézkedést, most már nyugodtan aggathatjuk rá a „műemlékrombolást szentesítő bizottság” címkét.

– Kik ennek a bizottságnak a tagjai?

– Van ennek a bizottságnak egy kolozsvári illetőségű elnöke, akit nem érdemes ebbe az ügybe belerángatni, mert egyszer sem volt itt. A bizottság alelnöke Vági László építész, volt önkormányzati képviselő, Ramona Novicov művészettörténész, egyetemi tanár, Aurel Chiriac múzeumigazgató, Mihaela Uniţa építész és Florian Pantea mérnök, kivitelező. Ez azért is nagyon szomorú, mert a bizottság lett volna az egyetlen civil, szakértő elem ebben a történetben, melynek tagjai közül elviekben három vagy négy értelmiségi. Nem tudom, hogy ezek a köztiszteletben álló emberek hogyan fognak a jövőben tükörbe nézni, mert a politikusok jönnek, mennek, de az Emília malom vagy a hozzá hasonló emlékek csak egyszer tűnnek el. Ennek a bizottságnak a tagjai, akiknek az lenne a szerepük, hogy műemlékeket védjenek, súlyosan kompromittálták magukat, mind szakmailag, mind morálisan, talán az egy Aurel Chiriacot leszámítva, aki a múltban többször felemelte a hangját műemlékvédelmi ügyekben. Egyértelmű érintettségüket, érdekösszefonódásaikat majd talán felfedi valaki egyszer, bár többük esetében ez evidencia.

– Mit lehet még tenni az ügyben?

– Az épület érdekében nehéz bármit is tenni, egyrészt azért, mert ha most kerül a dosszié egy bizottság elé, akkor az kérni fogja a jelen állapotot igazoló fotódokumentációt, és ha abból kiderül, hogy az épületnek a fele le van bontva, akkor valószínűleg azt fogják mondani, hogy itt nem nagyon van már mit műemlékké nyilvánítani.

– Ilyen megfontolás alapján akár az athéni Akropoliszt sem lehet műemléknek tekinteni.

– Az ipari jellegű műemlékeknél nem elsősorban az immanens építészeti érték az, ami belőlük műemléket kreál, hanem minden, ami mögötte volt: az, hogy ezek ipartörténeti létesítmények, az, hogy olyan ipari, technológiai fellendülésnek a tanúi, aminek köszönhetjük azt, hogy Váradon ilyen minőségű századfordulós építészetünk van, mert annak ott van a gazdasági alapja. Alapvető fontosságú dolog ugyanakkor, hogy az állapot nem kellene befolyásolja a műemlékké nyilvánítást.

– Tehát az Emília malom végleg elveszett?

– Én ezt így nem mondanám ki, még akkor sem, ha én is pesszimistán látom a helyzetet. Minimum annyi következménye kellene legyen ennek az ügynek, hogy tisztázódjon, kinek milyen felelőssége van. És minden érintett állami intézménynek van felelőssége, az Alapítvány nevetségessé tette magát, a műemlékvédelmi bizottság teljes mértékben kompromittálta magát. Végezetül jó volna, ha a minisztérium észrevenné, hogy mi történik vidéken.

Veszélyes precedens

– Ha megmaradt volna az Emília malom, mire lehetett volna használni?

– Rengeteg mindenre. Annak idején éppen ennek az épületnek a potenciális funkcióváltásából készítettem az államvizsga tervemet. A legkomolyabb probléma, ami egyáltalán felmerült, az hogy a malom nem teljes mértékben felel meg az aktuális földrengés-biztonsági normáknak, mint ahogy Várad belvárosi épületeinek a nyolcvan százaléka szintén nem felel meg. Ami azt jelenti, hogy bizonyos megerősítő struktúrákat kellett volna beleépíteni, amelyek ezeknek a normának való megfelelést elősegítik. Nagyon könnyen meg lehetett volna oldani azt – ami Európa nagy részén kurrens gyakorlat nagyon sok ipari műemlék esetében –, hogy megtisztítják az épület belsejét – a födémrendszere ugyanis már nem az eredeti volt –, megtartják a tartófalakat, és belülre egy high-tech megoldással azt tesznek, amit akarnak. Nem véletlen, hogy a 90-es évek égén komolyan felmerült annak lehetősége, hogy a könyvtár oda kerüljön, ennek reális alapja volt.

– Tehát olyan jó állapotban volt az épület?

– Mindenki azt gondolta, hogy nincs jó állapotban az épület, de csak azért, mert nincs rajta vakolat, és mert amióta az a tulajdonosa aki, vagyis úgy tizenöt éve – vélhetően legalább részben szándékos rongálás eredményeképpen – az épület teteje rohamosan elkezdett bomlani. De strukturálisan nem volt semmilyen statikai gond vele: nem voltak repedései, süllyedése, dőlése. A sajtóban, meg mindenütt azzal hozakodnak elő, hogy született egy tartószerkezeti szakvélemény, ami azt mondja, hogy az épület nagyon rossz állapotban van. Ez azért nevetséges, mert azt a tartószerkezeti szakvéleményt az épület tulajdonosa rendelte meg… így aztán nem nehéz a következtetés mögött a tulajdonosi szándékot kihámozni.

– Az Emília malom története mintegy precedenst teremthet a Kert utca lebontására?

– Pont ez jár az én fejemben is! Azért érdemes ezt a dolgot hangsúlyozni, mert ha nem tematizáljuk, akkor precedenst teremt pontosan ilyen esetekre. Az a legdurvább ebben az egész esetben, hogy az épület tulajdonosa tudomásom szerint nem épp egy elsővonalbeli, igazán jelentős befolyással bíró politikus. Ezek után elképzelhetjük, hogy ha egy ilyen ember is képes elérni, hogy egy önkormányzat, egy alapítvány, egy művelődési felügyelőség, egy Építésügyi Hivatal, a rendőrség, és számtalan más szerv gyakorlatilag összejátsszon minimum a passzivitása szintjén, hát mi lesz akkor, amikor egy megyei, vagy helyi önkormányzat, egy polgármester, egy párt, vagy egy igazán fontos politikus vagy nagyvállalkozó akar beruházni, és próbál meg egy műemléket egy kicsit arrébb toszogatni, vagy netán lebontani?

Pap István

Az Emília malommal végeztek. Jöhet a Kert utca?



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .