Az élő koncert is „betette a lábát” Szalacsra

Az élő koncert is „betette a lábát” Szalacsra
Bihar megye – Volt minden, mint a falunapon – alakíthatnánk át az eredetileg a búcsúra vonatkozó közmondást a XII. Szalacsi Napok tekintetében. Itt is volt minden: ének, zene, tánc, tombola, lehetett enni, inni és mulatni.  

A szalacsi ünnepség vasárnapi programjának ismertetője előtt térjünk még vissza pár szóra a szombati műsorhoz. Ahogyan azt a korábban említettem, a helyi ifjúsági szervezet, az ÉSZISZ műsora kiemelést érdemel, több ok miatt is. Egyrészt Vida Erika tanítónő és Rácz Barna tanár/igazgató irányításával megszámlálhatatlanul sok gyerek lépett színpadra. Ez önmagában még nem lenne érdem – máshol is szerepelnek a helyi gyerekek –, de amellett, hogy ezt láthatóan élvezettel tették, fegyelmezetten is. A színpadon nem volt tanácstalanság, kavarodás, mindenki tudta, mi a szerepe, mikor kell meghajolni, hogyan kell sorban levonulni (nem letódulni) a színről. Sokaknak ez talán nem tűnik szóra érdemesnek, de falunapokon – a „profi” előadókat leszámítva – nem ez a megszokott. A másik szembetűnő jellemző az előadott táncok változatossága volt. Cigánytánctól néptáncon át modern táncig volt minden, és mindenhez megfelelő kosztüm is, aminek előteremtéséért valószínűleg a szülőket is dícséret illeti. A közönség pedig hálás volt, mindent visszatapsolt.

Szépségverseny, nóta, tánc

A vasárnapot minden felekezet saját templomában kezdte, az óvodában pedig Szabó Ágnes, Szántó Judit, Tatár Mónika és Robotin Erzsébet óvónők kézműves foglalkozásra várták a gyerekeket. Ugyancsak a legkisebbek voltak a főszereplői a Szalacson hagyományos gyerekszépségversenynek, melyen idén is három kategória volt. A bébiknél Kovács Jázmin, Herczeg Dávid, Bambitz Kristóf, az ovisoknál Tőkés Réka, Pintér Vivien, Sas Alexandra, a kisiskolásoknál Somogyi Gergő, Kovács Izabella, Pap Mónika sorrendet állapított meg a zsűri. A játékos vetélkedők során 3 csapat mérte össze tudását az olimpián egyelőre még nem jegyzett palacsinta- és lángosevésben. Osváth József örökzöld dalokat énekelt, a micskei Görböc csoport pedig néptánccal szórakoztatta a közönséget. Ugyancsak táncoltak a monospetri Német Demokrata Fórum csoportjának tagjai, a fiatalok német táncot, majd modern- és sporttáncot adtak elő. A szalacsiak ezután meggyőződhettek arról, miért is vehetett részt a brémai hiphop-tánc világbajnokságon a margittai Cleavers tánccsoport, viszont azt nem tudták meg, miként énekel a programban beígért Betty, mert ő nem érkezett meg. Ott volt viszont Mohácsi Brigitta, kinek koncertje után élő zene következett.

Blues kontra cigánynóta

Szalacson történelmet írt a magyarországi Blues Express együttes, hiszen elsőként tartottak élő koncertet, ami azzal járt, hogy mintegy órán keresztül tartott a hangszerek „beüzemelése”. Már ez is sokaknak szokatlan volt, ráadásul a stílusuk is kevesek falunapi elvárásával találkozott. A zenészek egyébként saját műfajukban jók voltak (pár saját szerzemény mellett Piramis, Hobo Blues Band, Takáts Tamás, P.Mobil, LGT, Rolling Stones dalok hangzottak fel), de be–beszólt egy kritikus hang is, hogy „fiúk, inkább valami jó cigánynótát húzzatok!” A húrtépésnek a tombola sorsolása, majd a tűzijáték vetett véget, ami után megkezdődhetett a tömegigénynek már jobban megfelelő diszkó.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .