Az ellenzékével tárgyalt az RMDSZ

Románia közigazgatásának tervezett átalakításáról, az európai polgári kezdeményezésről és a székelyzászló-ügyről tárgyalt Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az ellenzékét megjelenítő Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.

A találkozóról Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tett említést pénteken délután tartott sajtótájékoztatóján. Kelemen a csütörtöki találkozóval a szövetség nyitottságát példázta.

Biró Zsolt MPP elnök péntek este az MTI-nek elmondta, az RMDSZ kolozsvári székházában tartott találkozón egyebek mellett a két párt álláspontját vitatták meg Románia küszöbön álló adminisztratív átszervezéséről. Megállapította, a két párt régiós elképzelései nagy mértékben hasonlítanak egymásra.

Az MPP elnöke azt is megjegyezte, ugyan pártja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezését támogatja, mely a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelmére összpontosít, kész támogatni az RMDSZ általános kisebbségi keretszabályozási kezdeményezését is, ha ez utóbbit hagyja jóvá az Európai Bizottság.

Az MTI kérdésére, hogy miben nem értettek egyet, az MPP elnöke a magyar kormány megítélését említette. Hozzátette, az MPP – az RMDSZ álláspontjától eltérően – úgy látja, hogy az erdélyi magyarság köszönettel tartozik Németh Zsolt külügyi államtitkárnak és a magyar kormánynak, amiért szót emeltek a székely zászló elleni romániai agresszió ellen.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter