Az elítéltek szabadon bocsátásáért tüntettek Kézdivásárhelyen

Fotó: maszol.ro
Fotó: maszol.ro
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmus vádjával bebörtönzött két aktivistájának szabadon bocsátásáért tartottak tüntetést szombat este Kézdivásárhelyen, a megmozdulás résztvevői politikai foglyoknak tekintik az öt-öt éves börtönbüntetéssel sújtott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.


A Maszol.ro hírportál vasárnap idézte Gaudi-Nagy Tamás budapesti ügyvédet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét, aki a Gábor Áron szobor előtt elmondott beszédében kifejtette: a két elítélt politikai fogolynak minősül, hiszen politikai nézeteik, világnézetük miatt kaptak börtönbüntetést, olyan eljárásban, amelyben sérülnek a tisztességes eljáráshoz és védekezéshez való jogaik.
Ügyük túlmutat a személyes sorsukon, általuk akarnak példát statuálni az erdélyi önrendelkezési mozgalom ellen – mondta az ügyvéd. Bejelentette: a védelem rendkívüli jogorvoslatot kér, illetve előkészítik az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett sürgősségi kérelmet. Mindkét eljárás a jogerős ítélet megsemmisítését eredményezheti, de nem tartják kizártnak amnesztia kérését sem.
Kulcsár Terza József képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke összefogásra buzdított. “Ma két barátunkat vitték el, de mindenkit nem tudnak elvinni” – hangsúlyozta.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a magyarokkal kapcsolatos döntésekben a döntő szót mindig a román titkosszolgálat által irányított párhuzamos hatalom mondja ki. “Politikai döntés, ítélet született, a megfélemlítés szándékával” – idézte az SZNT elnökét a Székelyhon.ro portál, amely “egy jogi köntösbe öltöztetett magyarellenes támadás” címmel közölt képes beszámolót a tüntetésről.
A Gábor Áron szobor előtt lezajlott demonstráción a résztvevők “Ellenállunk a bukaresti terrornak! Szabadságot Székelyföldnek!” “Igazságot Beke Istvánnak!” és “Igazságot Szőcs Zoltánnak!” feliratú molinókat feszítettek ki.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács és az RMDSZ háromszéki elnöke, a kézdivásárhelyi tüntetés előtt Facebook-üzenetben jelezte, hogy szívesen részt venne a demonstráción, de külföldön tartózkodik. Úgy értékelte: felháborító, hogy a két elítélt elleni vádpontok büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal, és felháborító, hogy “az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást”.
Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett – december elsejei – katonai parádén.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .