„Az életünk örömre hivatalos”

„Az életünk örömre hivatalos”
Szombat este meggyújtották az adventi óriáskoszorún a harmadik gyertyát a váradi Székesegyház előtt téren. Közreműködtek katolikus fiatalok, és Vakon Zsolt püspöki titkár elmélkedett.

„A nép feszülten várakozott” – utalt Vakon Zsolt püspöki titkár advent harmadik vasárnapjának evangéliumi részletére, arra hívva fel az egybegyűltek figyelmét, hogy ez a várakozás határozza meg az egész adventi lelkületet. Ugyanakkor Ferenc pápát is idézve azt emelte ki: az irgalmasság megelőzi az igazságot. Azt tanácsolta: legyen az egyház az a hely, ahol mindenki megtapasztalja, hogy meghallgatják, szeretik őt, és megbocsátanak neki, illetve jobbnak érzi magát. Az emberek ugyanis valami többre vágynak, talán arra, hogy valaki kimondja: többre és jobbra képesek, hogy meghallják Isten hangját, megtapasztalják az irgalmasságát. Arról is beszélt: ahhoz, hogy valóban ünnep legyen a karácsony a lelkünkben és a családjainkban, arra is oda kell figyelnünk, hogy ha valakik talán még nem kaptak helyet a szívünkben, pedig a szent családhoz hasonlóan kopogtatnak ennek ajtaján, mert szállást keresnek. Végül egy Wass Albert-írást olvasott fel egy olyan családról, melynek tagjai megélték azt, hogy valóban a szívük olyan nagyra nőtt, hogy mindenki helyet kapott benne.

Szent kapu

Exc. Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: a harmadik gyertya meggyújtásával egy újabb lépést tettek karácsony ünnepe felé, a harmadik vasárnap pedig az örömé, ennek idejére figyelmeztet, hogy a készülődésünk mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy az „életünk örömre hivatalos”. Ebben az időszakban pedig különösképpen kifejeződik ez az öröm a mi életünkben és az egész világon, hiszen pár nappal ezelőtt Ferenc pápa Rómában megnyitotta az Isteni Irgalmasság Rendkívüli Szent Évét, és a történelemben először az egyházmegyékben is nyithatnak a szentévre kijelölt szent kaput, mely Isten jóságának, szeretetének a jele. „Az egyházi év folyamán keressünk majd alkalmat arra, hogy megálljunk a mindennapi rohanásból, és magunkba szálljunk, szembesüljünk azzal, hogy Isten jó hozzánk, eloszlatja a sötétséget, és szeretetével megelőz bennünket” – tanácsolta a főpásztor. Hozzátette: ha ugyanis ezt megértjük, és Isten lenne a középpontban, akkor sok minden, ami rossz, és ami a világ szégyenére válik a mai időkben, eltűnhet, illetve megoldódhat.

Ciucur Losonczi Antonius

Meggyújtották a harmadik gyertyát az adventi óriáskoszorún. A szerző felvétele



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter