„Az életet nem saját magunk részére kaptuk”

„Az életet nem saját magunk részére kaptuk”
Folyamatosan futottak és kerékpároztak péntek estétől szombat estig a „24 óra egy mosolyért” résztvevői. Többen vettek részt, mint tavaly, s több mint hatezer euró gyűlt össze.

Különösebb bevezető nélkül kezdődött el a hatodik alkalommal megszervezett „24 óra egy mosolyért” című rendezvény, melyen a nagyváradi gyermekonkológia számára gyűjtöttek a szervezők. Pénteken, pontban hat órakor rajtoltak a résztvevők a nagyváradi Lotus bevásárlóközpontban megszervezett rendezvényen. Két sportoló vállalta el, hogy 24 órán át fog futni, illetve kerékpározni: Szokolszky István ultrafutó, ultratriatlonista, triatlon edző, az Xterra Bihar Sportklub alelnöke, a rendezvény fő szervezője, valamint Pop Ionuț Gabriel Beszterce megyei triatlonista. Mindketten teljesítették, amit elvállaltak: a 27 éves, besztercei sportoló 809 kilométert kerékpározott – ez, mint megtudtuk, ahhoz képest, hogy ő még nem profi sportoló, nagy teljesítmény, Szokolszky István pedig 130,5 kilométert futott a futópadon, ő jobb eredményre számított, azonban már szombat délben elkezdett fájni a térde, s voltak pillanatok, amikor kétséges volt, hogy egyáltalán be tudja-e fejezni, amit elvállalt.

Folyamatosan

A további két futópadon, illetve spinning kerékpáron pedig egymásnak adták át a helyet a résztvevők. A rendezvény első perceiben a váradi kórház gyermekonkológiai részlegének két páciense is részt vett, később pedig folyamatosan váltották egymást a sportolók és „egyszerű” segíteni vágyók. Mint megtudtuk, mintegy hetvenen vettek részt, többen, mint más években, a kerékpárok és a futópadok szinte folyamatosan foglaltak voltak, még az éjszaka folyamán is. A résztvevők összesen 3152 kilométert tettek meg, ebből 2574-et biciklin, 578 kilométert pedig futópadon.
Pénteken, kevéssel a rajt után alkalmunk volt beszélni szervezőkkel, s néhány résztvevővel. Szokolszky István futás közben mondta el: nem a teljesítmény a fontos, a lényeg, hogy tudjunk segíteni. Nagyon jó érzés számára, tette hozzá, hogy egy nappal korábban a Nagyváradi Közösségi Alapítvány meglepetésszerűen neki ítélte meg a Vezető, aki megváltoztatja a világot titulust – nem is számított rá, s sokat jelent számára az elismerés, annál is inkább, mivel nem politikus és nem is üzletember, viszont kitalált egy mechanizmust, amellyel, sport által, embereken lehet segíteni.

Adományok

„Örömmel tölt el, hogy segíthetek abból a kevésből, amim van. Úgy vélem, az életet nem saját magunk részére kaptuk, hanem azért, hogy másokat boldoggá tegyünk” – válaszolt kérdésünkre Pop Ionuț Gabriel, kerékpározás közben.
Az eseményen részt vett Mara Moroșan temesvári háziorvos és országos bajnok ultramaraton futó, aki 12 órán át csatlakozott, Keller Elek püspökladányi tűzoltó és triatlonista, Cristina Cecan kolozsvári ultramaratonista és sokan mások. Mindazok, akik lefoglalták egy bizonyos időre a kerékpárok, illetve a futópadok egyikét, adományoztak, de mások is, mind a rendezvényt megelőzően, mind közben, sőt, egyes banki átutalások ezen a héten fognak megtörténni. Csupán ezeket követően derül majd ki, hogy pontosan mennyi összeg gyűlt össze. A szombat esti összesítés szerint a pénzadományok értéke 5200 euró, s további ezer euró értékben egyéb támogatásokban részesültek. Mint megtudtunk, egy nagyváradi cég 10 ezer lejt adományozott, egy temesvári orvosi laboratórium pedig egy bizonyos keretösszegen belül ingyenes vizsgálatokat biztosít a városi kórház gyermekpáciensei számára.

Tervek

Mint arról már írtunk, az összegyűlt összegből a szervezők ezúttal is a Gavril Curteanu kórház gyermekonkológiai osztályát fogják támogatni, a tervek szerint gyógyszeradagolókat, légkondicionáló berendezést, továbbá véralvadás mérő készüléket fognak vásárolni. Adományokat most is elfogadnak, az ING Bankban nyitott INGB 0000 9999 0396 5832 számlaszámra (ACS Xterra Sport Bihor), „24h pentru un zâmbet” megjegyzéssel, illetve online a http://xterra.galantom.ro/fundraising-pages/view? id=5148 címen.

Neumann Andrea