Az egykori poliklinika helyzete is téma volt

Szokásos havi gyűlését tartotta csütörtök délben Nagyváradon a Bihar Megyei Tanács. A szerző felvétele
Szokásos havi gyűlését tartotta csütörtök délben Nagyváradon a Bihar Megyei Tanács. A szerző felvétele
Csütörtök délben szokásos havi gyűlését tartotta a Bihar Megyei Tanács. Többek közt az egykori pénzügyi palota helyzete, illetve a tanácsnál dolgozók bérrácsa is szerepelt a témák közt. Amúgy huszonkilenc előterjesztés volt, közel két és fél órát tartott az ülés.

A napirendi pontok közt az utóbbi időben Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke és Ilie Bolojan, Nagyvárad liberális polgármestere közt nyilatkozatháború tárgyát képező egykori pénzügyi palota, volt poliklinika épületének helyzete is szerepelt. Némi meglepetésre a PNL-frakció tagjai egy olyan, a desztináció meghatározását firtató előterjesztést nyújtottak be, melynek végkicsengése tulajdonképpen „hajazott” Pásztor Sándornak az egy héttel korábban, egy sajtótájékoztatón tett javaslatára, az egyik liberális tanácsos ugyanis kifejtette: azt szeretnék, hogy ott egy egészségügyi intézmény működjön. Végül a tanácsülésen eldöntötték azt: ahhoz, hogy el tudjanak indulni egy megfelelő úton, tiszteletben kell tartsák azt a kormányhatározatot, mely arról szól, hogy a felelős minisztériumoktól meg kell kapják annak az engedélyét, hogy perspektívában milyen rendeltetést szánnak az épületnek. A törvény szerint ugyanis először ezt a lépést kell megtenni.

„Azt gondoljuk, hogy el kell jutni abba a fázisba, hogy szabadok legyünk ebből a szempontból, és az ingatlannak akármilyen rendeltetése lehessen. Abban a pillanatban dönteni fogunk arról, hogy hogyan lépjünk tovább. Megtesszük újból a cserefelajánlást, amit a polgármester 48 órán belül dühből elutasított, de most a kollégái is bólogattak, hogy az talán mégis egy reális ajánlat, és jó lenne, vagy esetleg eladjuk, mert a mi számításaink azt mutatják, hogy hatalmas a felület, és rengeteg pénzt emésztene fel a restaurálása” – nyilatkozta a tanácselnök. Végül tehát az anyag úgy ment át, hogy kérni fogják az egészségügyi, valamint a közigazgatási és belügyminisztériumoktól azt, hogy szabadon rendelkezhessenek az épület használatáról. Mikor pedig ez megvan, a tanács tovább fog lépni valamelyik irányba.

Bérrács

Egy másik határozattervezet a Bihar Megyei Tanácsnál, illetve az ennek alárendelt intézményekben dolgozók alapbérének a meghatározására vonatkozott az új bértörvény értelmében. A bértárgyalásokon az önkormányzat vezetése azt kérte a szakszervezettől és az alkalmazottaktól: legyen egy júliusra és augusztusra vonatkozó úgymond bérstop, ami azért mégsem olyan egyértelmű, mert azért jó pár fizetésen változtattak, ugyanis egy olyan típusú bérrendszert örököltek a liberálisoktól, melyben nagy különbség volt ugyanazon végzettséggel rendelkezők, illetve pozíciókat betöltő személyek keresete közt. Alkalmazva tehát az új bértörvény előírásait, rendbe tettek néhány dolgot. Nagy változások ugyan nem történtek, de legalább az ésszerűség elve mentén bevezették, hogy az intézményen belül, a Megyei Tanács saját apparátusában a hasonló pozíciókban levők ugyanannyi pénzt kapnak. Ez nem érvényes viszont az alárendelt hivatalok esetében (például a Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatóságnál), emiatt hangoskodtak a liberálisok, akiknek az állítása szerint a bértárgyalásokon jelen levő Fórum szakszervezet nem reprezentatív. Ugyanakkor pedig Pásztor Sándor azt ígérte: augusztus végén vagy szeptember elején előállnak majd azzal az új javaslattal, mely valószínűleg szerkezeti felépítés változtatással jár majd együtt, illetve a jelenlegi rendszer rendbetételével, a hibák kiküszöbölésével.

A leltárok megint elutasítva

Kétharmad hiányában ismét megbukott az a két előterjesztés, melyek a Bihar megye magán-, illetve közvagyonát képező javak leltárának aktualizálására vonatkoznak. Átment viszont az az elvi beleegyezés, melynek tárgya, hogy egyik részről a Megyei Tanács és Mezőtelegd, másik oldalról pedig Székelyhíd városa társuljon a Bihar Megyei Ipari Parkok Rt. keretében, és növeljék meg a társaság törzstőkéjét Székelyhíd természetbeni apportjával. Egyszerű többséggel megszavazták továbbá, hogy a PSD által javasolt Livia Chira legyen az ideiglenes igazgatója a diófási egészségügyi-szociális központnak, illetve az RMDSZ által jelölt Simon Adrian képviselje a tanácsot a fejlesztési és projektmegvalósítási igazgatóság igazgatótestületében.

Ciucur Losonczi Antonius