ERDON Helyi hírek

2018.05.15. 11:38

Krónika készül(t) Nagyváradról

Vasárnap délután a XXVII. Festum Varadinum keretében a Várad szervezésében Szigligeti Stúdióban arról beszélgettek, hol tart a Nagyvárad Krónikája című várostörténeti mű munkafolyamata.

Vasárnap délután a XXVII. Festum Varadinum keretében a Várad szervezésében Szigligeti Stúdióban arról beszélgettek, hol tart a Nagyvárad Krónikája című várostörténeti mű munkafolyamata.

Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője felidézte: körülbelül tavaly ilyenkor szintén volt egy hasonló rendezvény, amikor beszámoltak arról, hol tart a Kormányos László történelemtanár által írt Nagyvárad Krónikája című várostörténeti mű. Visszapörgetve az eseményeket, az elektronikus postaládájában az ezzel kapcsolatos első anyag 2016 őszéről datálódik, de valójában 7-8 éves a történet, egy magyarországi kiadótól „örökölték”. Felmerült egy lexikon kiadása, és ennek lehetőségéről nem mondtak le, hiszen a krónika kínálja a címszavakat fontos személyiségekről, helyekről, eseményekről. Online volna a lexikon, folyamatosan lehetne bővíteni, és a közelmúltban megalakult bihari értéktár szakértői csapata foglalkozna esetleg ezzel, véleményezné szakmai szempontból.

Visszatérve a majd nyomatott formában megjelenő Krónikára: a munkafázis nagyobbik részén túl vannak. A Várad és a Holnap Kulturális Egyesület, ügyelve a szerzői jogtisztaságra, különböző forrásokból beszerezte a képeket. Körülbelül amikor Kormányos László az 1400-as évek közepénél járt, már elkezdődött a tördelés, melyet június 15-ig szeretnének teljesen befejezni. Ezt követően szeptember 15-ig a korrektúra zajlik majd, illetve részenként a különböző korszakokat eljuttatják más szakemberekhez, hogy véleményezzék ők is. Tervek szerint november 15-én fog kikerülni a nyomdából a több mint 800 oldalas kiadvány, hogy a karácsonyi könyvpiacon ott legyen.

Oldalpárok

Kormányos László azt mondta: van egy kialakult forma, műfaji szabály, amit betartott. Oldalpárok vannak, a távolabbi időkben 50-70 évenként halad, majd ahogy közeledünk a 21. századhoz, és több az információ, sűrűbben vannak feldolgozva az események. Amikor olyan történések voltak, figyelembe vette Várad környezetét is, a kölcsönhatást. Dr. Romsics Ignác történész, akadémikus jegyzi az előszót. Kilenc fejezetre van osztva a krónika, több mint 3 ezer szócikkel és ezer képpel. Nemcsak szigorúan vett történelem, hanem gazdaságtörténet, művészettörténet, kultúra is helyet kap benne, és a kétezres évek elejével zárul a kiadvány, tehát Ilie Bolojan polgármesterségéről már nincs szó benne.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!