“Az egész egyesületet megrázta Czifrák Roland halála, most szinte lehetetlen a futballra koncentrálni”

A vásárosnaményi és nagyecsedi játékosok figyelme a következő feladat felé fordul, bár a hétközi tragédia után – különösen a szatmári csapat tagjainak – nehéz lesz a játékra összpontosítani
A vásárosnaményi és nagyecsedi játékosok figyelme a következő feladat felé fordul, bár a hétközi tragédia után – különösen a szatmári csapat tagjainak – nehéz lesz a játékra összpontosítani - © Fotó: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Vérbeli rangadó, Mándokon a megye szeme, miközben első sikerét „kergeti” a Kótaj.

Lassan morzsolódnak a fordulók, gyorsan nő a Sényő-Carnifex előnye. A megyei első osztályú futballcsapat immár nyolc pontra hizlalta előnyét a második helyre felnyomult Mándokkal szemben. Az aktuális tizedik körben a felek éppen egymással tusakodnak, márpedig a változatlanul hibátlan listavezetőnek talán ez lehet a legmelegebb őszi fellépése. Ha itt és most is nyerni tud a Sándor-legénység, szinte borítékolható az őszi bajnoki cím megszerzése.

A ház még nem ég

Akad azért még helyszín, ahol ugyancsak nem babra megy a játék. A felettébb rossz szériát „futó” fehérgyarmatiak (szeptember 3-án nyertek legutóbb…) például egyre mélyebbre süllyednek a tabellán. A ház még nem ég, de a Vásárosnamény elleni soros hazai fellépésen ildomos megfeszülni, különben még nagyobb lehet a baj. Persze, közel sem biztos, hogy a beregiekkel esedékes parti a legalkalmasabb a menekülési akció megkezdésére. A vendégek zsinórban négy győzelmet mutathatnak fel, és nem csupán otthon, időközben idegenben is egyre acélosabban szerepelnek.

A tarpaiaknak is van okuk némi nyugtalanságra. A Márton-brigád szénája nem áll rosszul, mindazonáltal azzal a Nagyecseddel randevúzik pénteken, amely saját kö­zegében bukdácsol, látogatóként viszont nagy dobásra képes. Vagyis ebből a meccsből bármi kisülhet. Más kérdés, Czifrák Roland tragikus halála megrázta az ecsedieket, nem könnyű feldolgozni a történteket, pláne a futballra koncentrálni.

Munkás bevetésen

Az előző héten Sényőn vitézül küzdő Mátészalka az alsóházban ragadt Tuzsérral szemben szerezhet újabb értékes „segédpontokat”, miként az elmúlt vasárnap látványosan feltámadt, időközben pontlevonással sújtott Balkány is hasonló tervet szövögethet a nyírgyulaji portya során. Bár ez felettébb rázós vállalkozásnak tűnik…

A Kótaj–Baktalórántháza mérkőzés sem egy szimpla ütközet. A sereghajtó házigazda továbbra is első sikerét „kergeti”, míg a Gebri-gárda nyilván nem akarja magára húzni a kiesőzónában veszteglő riválisokat. Eme vonulatba tartozik a Rakamaz is: Varga Attila csapata is munkás bevetést teljesít, a Sényő után a legmasszívabb védelemmel rendelkező Nagyhalászt fogadja. A találkozó nem ígér gólparádét, annál brusztolósabb kilencven percet sejtet, de mindez csak feltételezés, a lényeg úgy is a végeredmény. Pláne az érintetteknek.

KM-KT

10. forduló (kezdés: 15, ifi: 13): Szakvezetői várakozások

Péntek

Tarpa (6.)–Nagyecsed (7.) – kezdés: 17, ifi: 15

Márton István, tarpai edző: – Most arról kellene beszélnem, hogy jön Ricsi meg Ádó, micsoda presztízsmeccs lesz az Ecsed ellen. Vagy esetleg arról, hogy hétfőn hét játékost elküldtünk fegyelmezési okok miatt. De mindezek a dolgok eltörpülnek amellett, hogy elvesztettünk egy kiváló sport­embert Czifrák Roland személyében. A tarpai futballközösség osztozik a család gyászában.

Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: – Nem könnyű ebben a helyzetben megszólalni. Az egész egyesületet megrázta Czifrák Roland halála, most szinte lehetetlen a futballra koncentrálni.

Szombat

Mándok (2.)–Sényő-Carnifex (1.)

Dancs Béla, mándoki edző: – A Sényő nem akármilyen produkciót mutatott be eddig, egyénileg nagyon képzett játékosok alkotják a keretet, de mi sem panaszkodhatunk ebben a tekintetben. Színvonalas, jó mérkőzésre számítok, amelyen most kell minden futballistánknak a legjobbját nyújtani, ha ez sikerül, megszerezhetjük a három pontot.

Sándor Tamás, sényői edző: – Két nagyon jó együttes találkozik szombaton. Remélem, ez a mérkőzés színvonalában méltó lesz a rangadó jelzőhöz. Bátor játékot várok mindkét csapattól, de természetesen ezúttal is nyerni szeretnénk.

Dombrád (15.)–Tiszavasvári (8.)

Kozma Zsolt, dombrádi edző: – Ha a kitűzött célunkat el akarjuk érni, nem elég a jó játék és a ziccerek kidolgozása, eredményesnek kell lennünk!

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, melyen csak fegyelmezett és határozott játékkal lesz keresnivalónk.

Mátészalkai MTK (9.)–Tuzsér (13.)

Opre Mihály, mátészalkai edző: – Az egyesület nevében mondhatom, hogy megviselt minket Czifrák Roland váratlan halála, őszinte részvétünk a családnak és a Nagyecsednek. A Tuzsér hasonló célokért küzd, mint mi, az utóbbi idők eredményeiből az szűrhető le, hogy kezd összeállni. Ettől függetlenül hazai pályán számunkra csak a győzelem elfogadható, kiváltképp, ha a Sényőn mutatott teljesítményt meg tudjuk ismételni.

Antal István, tuzséri edző: – Megdöbbentett Czifrák Roland halála, annál is inkább, mert korábban játékosom volt, akiben csupa szív embert ismertem meg. Opre Misi nagy barátom, hosszú unszolásra vállaltam edzői munkát ebben a megyében. Jó iramú, remek mérkőzést fogunk játszani, amelyen győzzön jobb!

Nyírgyulaj (3.)–Cellspan-Balkány (11.)

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem.

Mirgai László, balkányi edző: – Remélem, fiatal játékosaim önbizalmát a legutóbbi magabiztos győzelem helyre billentette. Mindent meg fogunk tenni a kedvező eredmény elérése érdekében, meglátjuk, ebből mi sül ki.

Vasárnap

Kótaj (16.)–Baktalórántháza (10.)

Pók Csaba, kótaji edző: – Nincs más hátra, mint előre!

Gebri Pál, baktalórántházi edző: – Mindenekelőtt osztozunk a nagyecsedi csapat gyászában! Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert a kótajiak nyilván úgy vannak vele, hogy ők is szeretnének már végre nyerni. Ugyanakkor mindent megteszünk a siker érdekében.

Rakamaz (14.)–Nagyhalász (5.)

Varga Attila, rakamazi edző: – Egy dologban biztos vagyok, ziccereket fogunk kidolgozni, mint eddig minden meccsünkön. Amiben már kicsit bizonytalan vagyok, ebből mennyit tudunk gólra váltani. Természetesen győzelemre törekszünk.

Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: – Szeretnénk a dobogó közelében maradni, ehhez egy nagyon nehéz mérkőzést kell sikeresen megvívnunk. Sajnos két alapembert kell pótolnunk, így ez is bonyolítja a dolgunkat.

Fehérgyarmat (12.)–Vásárosnamény (4.)

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Annyi minden kavarog a fejemben, hogy egész oldal kevés ennek részletes kifejtésére, de gondjaink eltörpülnek Czifrák Roli tragédiája mellett, ami felfoghatatlan számomra. Méltán nagyszerű sportembert vesztettünk el, az ő hozzáállása követendő példa kell hogy legyen a mai huszonéveseknek. Rólunk annyit, az elmúlt hét végi gyalázatot valahogy le kell mosni, maroknyi szurkolóinknak – akik tökön, paszulyon követnek minket – mosolyt akarunk csalni az arcára.

Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: – Felettébb motivált hazai csapatra számítunk. Ha a fiúk azt hiszik, hogy az ecsedinél könnyebb mérkőzés vár ránk, akár bajba is kerülhetünk. Ugyanakkor, ha azt a hozzáállást tapasztalom, mint legutóbb, ebben az esetben ismét eredményesek leszünk.