Az édesanyákat köszöntötték

Az édesanyákat köszöntötték
Nagyvárad – Csütörtök délután a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete az Ady Endre Középiskolában szervezett ünnepség keretében köszöntötte az anyákat. Valamennyi generáció képviseltette magát.

A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületénél májusban hagyománynak számít az anyák köszöntése, s nem történt ez másképp az idén sem. Ezúttal is ünnepi, és ugyanakkor néha könnyfakasztó pillanatoknak lehettek a tanúi mindazok, akik csütörtök délután ellátogattak az Ady Endre Középiskola dísztermébe. Az egybegyűlteket Szilágyi Ibolya elnökasszony köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: ma már szerte a nagyvilágban ünneplik az élő és a halott édesanyákat, akik minden gyermek és felnőtt szívében különleges helyet foglalnak el. Az édesanya az a személy, akihez örömben, bánatban először fordulni lehet, ő az, aki számára mindig a gyermekei a legfontosabbak. Jelenléte, munkája az élet része. Gyakran észre sem vevődik, mennyit fárad, hogy az asztalon legyen a kedvenc sütemény, hogy mindig legyen tiszta ruha és meleg, biztonságot jelentő otthon. Számára mindez természetes, annyit kér csupán, hogy gyermekei jók legyenek.
Mivel magyar irodalmunk csodálatos, megható példákat kinál az igazi, mély anyai szeretetre is, a nyugdíjas egyesület vezetője Nyírő József múlt századi erdélyi írót idézte, aki egyik írásában „az anyaság himnuszát” fogalmazta meg. Szilágyi Ibolya végül köszönetet mondott az Ady líceum vezetőségének, amiért mindig helyszínt biztosít a PMNYE rendezvényeinek, valamint a mostani ünnepséget támogató Communitas Alapítványnak és a mallersdorfi ferences nővéreknek is.
 
Színvonalas műsor
 
A szép gondolatok után Kocsor Magdolna elszavalta Várnai Zseni: Mama című költeményét, majd fellépett az egyesület Boros Beatrice karvezető által vezényelt kórusa, a tanárnő később szólóban is fellépett. Kodály-féle népdal feldolgozások csendültek fel, de égi édesanyánkra, Mária gondolva elhangzottak egyházi énekek is, valamint Bethlen Gábor kedves dala, a Szól a kakas már kezdetű is. Duettet énekeltek a Vonház Antal- László Ágnes, illetve a Gregovits Sándor- Fejes Erzsébet párosok, Kántor Erzsébet pedig egy nótával készült. Gregovits Sándor verset mondott, ezután pedig egy másik egyesületi tag, Hajbók Klára is szavalt, majd két kislány- Hamza Tamara és Cser Noémi– ajándékozta meg a hölgyeket egy-egy költeménnyel.
Kellemes meglepetést okozott a megjelenteknek, hogy a 13 éves Nagy-Kristófi Dániel nem csupán szintetizátoron játszott, hanem énekelt is. A műsorblokkot a Szent László Római Katolikus Gimnázium I. B. osztályos tanulóinak produkciója zárta: Szallós Ildikó tanítónő tehetséges tanítványai nem csupán szavaltak, hanem musical-részleteket is előadtak, nagy sikert aratva. A rendezvény ajándékosztással és szeretetvendégséggel ért véget.
 
Ciucur Losonczi Antonius
 


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter