Az eddigi legnagyobb szabású Vásárhelyi Forgatagra készülnek Marosvásárhelyen

Az eddigi legnagyobb szabású Vásárhelyi Forgatagra készülnek Marosvásárhelyen
Az eddigi legnagyobb szabású és legnagyobb költségvetésű Vásárhelyi Forgatagot szervezik meg augusztus 27. és szeptember 2. között Marosvásárhelyen – közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.


Portik Vilmos főszervező elmondta, hogy a marosvásárhelyi magyar kulturális fesztivál idejére már nincs szabad hely a szállodákban, panziókban. Megjegyezte: csak a forgatag előadói és meghívottjai több mint 700 vendégéjszakát töltenek a városban. Portik Vilmos elmagyarázta: a nagy számok elsősorban két Budapestről érkező, nagy stábot felvonultató produkciónak köszönhetőek.
A Budapesti Operettszínház a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közreműködésével mutatja be Kálmán Imre darabját, A chicagói hercegnőt. Az előadást háromszor is eljátsszák, a jegyek mindhárom előadásra elkeltek. Nagy stábbal érkezik a Magyar Állami Népi Együttes is Marosvásárhelyre, a Magyar Rapszódia című előadást mutatják be a fesztivál szabadtéri nagyszínpadán.
A Vásárhelyi Forgatag keretében többek között olyan kedvelt előadók koncerteznek, mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Csík Zenekar és Szalóky Ági. Portik Vilmos elmondta: nem szeretnék, hogy az esetleges kedvezőtlen időjárás veszélyeztesse a fesztivál sikerét, ezért fenntartják annak a lehetőségét, hogy esős idő esetén bizonyos programok helyszínét, időpontját módosítsák. Hozzátette: valamennyi szabadtéri program ingyenes lesz, csupán a teremben tartott előadásokra kell belépődíjat fizetni.
A forgatag keretében arra is lehetőséget teremtenek, hogy Marosvásárhelyről elszármazott sikeres emberekkel találkozzon a közönség. Jelen lesz az eseményen Bölöni László egykori futball-legenda, a Christiano Ronaldót is felfedező sikeres edző, Zsigmond Barna-Pál országgyűlési képviselő, volt csíkszeredai főkonzul és Vincze Loránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.
A sajtótájékoztatón Soós Zoltán társszervező, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta: a múzeum képzőművészeti kiállításokkal, valamint hagyományőrző íjászversennyel és bemutatóval készül a rendezvényre.
Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója arról számolt be, hogy a forgatag idején vezetett sétákra várják a közönséget a híres könyvtárba. Megszervezik ugyanakkor a hagyományos könyvvásárt, amelynek keretében számos könyvbemutatót is tartanak.

(MTI)