Az autonómia anatómiája

Az autonómia anatómiája
A Székelyek Nagy Menetelését megelőző napon, 2013. október 26-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete, a Mikó Imre Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Etna Alapítvány szervezésében rendhagyó kiállítás nyílt a Míves Házban.

Az autonómia anatómiája címet viselő tárlat a szervezők megfogalmazása szerint „elektronikus küldeményművészeti nemzetközi kiállítás”, mely elnevezés jelzi a művek egybegyűjtésének körülményeit: ezeket ugyanis drótpostán jutatták el a művészek a pályázat meghirdetőinek.

Ütő Gusztáv, a tárlat ötletgazdája és kurátora bevezetőjében elmondta: az autonómia körül érzékelhető fogalomzavarból jött az ötlet, hogy vizuálisan boncolgassák a témát. Valójában tudjuk-e miért harcolunk, miért menetelünk? – tette fel a kérdést a kurátor. Sok esetben az a tapasztalat, hogy nem ismerik az autonómia jelentését. A képzőművész hozzátette: bár nemzetköziként hirdették meg a pályázatot és érkeztek külföldről is alkotások, de ezek kivétel nélkül magyar művészek munkái. Éppen ezért nemzetközi helyett nemzeti kiállításról beszélhetünk.

A kiállítást megnyitó beszédében Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a címre utalva azt a kérdést járta körül, hogy van-e helye annak, hogy az önrendelkezés témakörét illetően anatómiáról beszéljünk? Amiképpen a gyógyászatban nélkülözhetetlen fontosságú az anatómia, azonképpen – gondolati párhuzammal élve – az autonómia vonatkozásában is helye van boncolgatásnak. De önmagában sehova sem vezet az, ha egy élettelen testet a részekből próbálná valaki összeállítani, a test megelevenedéséhez ugyanis a lélekre van szükség. Hasonlóképpen az autonómiaküzdelmekbe is bele kell vinni a lelket ahhoz, hogy ne csak egy közjogi fogalom legyen. Csak ekkor érdemes menetelni érte – hangsúlyozta az EMNT elnöke utalva a másnap kezdődő Székelyek Nagy Menetelésére. Tőkés László úgy vélekedett: az Ütő Gusztáv által megvalósított tárlat szakít a hagyományos művészet eszközeivel, ennek ellenére hiteles módon mutatja be az autonómia gondolatiságát.

Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere az anyaországiak üdvözletét hozta el Sepsiszentgyörgyre, és támogatásáról és szolidaritásáról biztosította a székelyeket az autonómiaküzdelemben.

Szakmai méltatásában Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész történeti áttekintést nyújtott az erdélyi/székely művészek önkeresési folyamatáról, illetve identitásuk megőrzéséért kifejtett munkásságáról. Ugyanakkor Ütő Gusztáv szerepét méltatta abban, hogy a székelyföldi művészet bekerült a nemzetközi művészi élet vérkeringésébe.

A tárlat anyagából a szervezők Az Autonómia Anatómiája – Anatomia Autonomiei – The Anatomy of Autonomy elnevezésű Facebook oldalt üzemeltetnek, és szándékuk szerint katalógus is készül majd.

2013. október 26., Sepsiszentgyörgy