Az áramszolgáltató semmit sem észlelt

Még nem egyértelmű, hogy mi miatt keletkezett a tűz a görögkatolikus püspöki palotánál
Még nem egyértelmű, hogy mi miatt keletkezett a tűz a görögkatolikus püspöki palotánál
Az áramszolgáltató szóvivője szerint nem az ő hibájukból keletkezett tűzvész a nagyváradi Görögkatolikus Püspöki Palotában. Azonban bizonyos egymásnak ellentmondó információk is léteznek.


Nem az utcai világítás meghibásodása okozta a nagyváradi Görögkatolikus Püspöki Palotában kigyulladt tüzet, s a díszkivilágítást biztosító világítótestek sem okozhatták, nyilatkozta kérdésünkre Andrei Rusu, az Electrica észak-erdélyi kirendeltségének szóvivője. Kérdésünkre, hogy a díszkivilágítást árammal ellátó berendezés állhatott-e esetleg a történtek hátterében, a szóvivő azt válaszolta, hogy a kivizsgálás folyamatban van és mihamarabb meglesz a válasz minderre. „A mi álláspontunk szerint nem a mi hibánkból keletkezett a tűz” – tette hozzá.

Lángok, fények

Mint arról már beszámoltunk, körülbelül egy órával a tűzvész miatti hívást megelőzően egy nagyváradi lakos, Csáki István is hívta az 112 sürgősségi számot, mivel az egyik, Mihai Pavel utcai világítótest mellett lángokat látott. Néhány perccel később pedig egy Nagyváradra érkezett turista egy felvételt készített, melyen furcsa, villódzó fények látszanak a püspöki palotán. A felvétel készítője meg van győződve arról, hogy rövidzárlat keletkezett.

A hívás nyomán a Crișana Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (ISU) felvette a kapcsolatot az áramszolgáltatóval, amely állítólag kiküldött egy csapatot. Andrei Rusu szerint az Electrica emberei időben kiérkeztek a helyszínre és semmi gyanúsat nem észleltek. Nem egyértelmű viszont, hogy ez mikor történhetett, ugyanis a szemtanúk félórán keresztül nem vették észre, hogy bárki is kiérkezett volna, a szóvivő szerint pedig több mint egy órával a tűzvész keletkezése előtt értek ki. Csakhogy az utcai világítótesttel kapcsolatos hívás 20 óra 46 perckor történt, a tűz miatt pedig 21 óra 49 perckor hívták az 112 sürgősségi számot. A két hívás között tehát alig több mint egy óra telt el – kérdés, akkor az Electrica csapata hogyan érkezhetett a helyszínre több mint egy órával a tűzvész keletkezése előtt.

Mint megtudtuk, a Mihai Pavel utcán gyakran adódnak gondok az áramszolgáltatással, s a püspöki palota díszkivilágítása pedig össze van kötve az utcai világítással.

Nem zárta ki

Ionel Boja, az Electrica nagyváradi kirendeltségének igazgatója az egyik újságnak azt nyilatkozta, hogy nem a világítótestnél keletkezett lángok okozhatták a tűzvészt, mivel az utcai lámpák többméteres távolságra vannak az épülettől, a díszkivilágítást biztosító világítótestek mintegy négy méterre találhatók a talajtól, a tűzvész pedig az épület padlásán keletkezhetett. Nem zárta ki viszont annak a lehetőségét, hogy a történteket az a berendezés okozta, amelyik árammal látja el a díszkivilágítást biztosító világítótesteket, s mely a püspökség tulajdonában van. Andrei Rusu viszont tegnap nem erősítette meg mindezt, a nagyváradi kirendeltség igazgatója pedig nem volt elérhető.