Az állatokat ünneplő diákok

Az állatokat ünneplő diákok
Nagyvárad- A napokban az Ady Endre Középiskola VI. B osztálya Kleszken Éva biológiatanárnő vezetésével az állatokat ünnepelte az október 4-i világnap kapcsán. A diákok szép előadásokkal készültek.

 

A rendezvény színvonalát jelzi, hogy Tóth Márta igazgatónő is megtisztelte jelenlétével. A diákok ugyanakkor nem csupán érdekes és tartalmas előadásokkal készültek, hanem többen közülük kis háziállataikat is magukkal vitték, illetve rajzokat és kollázsokat készítettek. Felvezetőjében Kleszken Éva biológiatanárnő arra hívta fel tanítványai figyelmét: 1931 óta ünneplik globálisan az állatok világnapját, és emlékeznek az állatok védőszentjére, Assisi Szent Ferencre, aki különösen szerette a természetet és az élőlényeket, az életéről pedig számos legenda terjedt el. Románia a rendszerváltást követően csatlakozott a kezdeményezéshez, az október 4-i ünnep legfőbb üzenete pedig az, hogy az állatok boldogabbá, szebbé teszik mindennapjainkat, ezért célunk kell legyen, hogy odafigyeljünk a környezetünkben élő lényekre, állatokra, óvjuk és védjük őket.

Vetélkedő

A hozzászólalások után egy villámkérdéses vetélkedő tette még izgalmasabbá a különleges biológiaórát, befejezésképpen pedig a tanárnő azt tanácsolta a gyermekeknek: ne csupán az állatok világnapján, hanem az év egészében éljenek úgy, hogy a természettel, a környezetükkel, az abban található más fajú élőlényekkel való kapcsolatkor megtalálják a humánus normát. „Mindenki lehet állatvédő, hiszen a bennünket körülvevő világot mi magunk alakítjuk”- hangsúlyozta.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,