Az alacsony szennyezési normájú és magas szén-dioxid-kibocsátású gépjárművekre szabnánk ki légszennyezési illetéket

Az alacsony szennyezési normájú és magas szén-dioxid-kibocsátású gépjárművekre szabnánk ki légszennyezési illetéket
Légszennyezési illetéket tervez kivetni a kormány az alacsony szennyezési normájú és magas szén-dioxid-kibocsátású gépjárművekre, mivel idén kétszer annyi ilyen gépjárművet jegyeztettek be az országban, mint tavaly – jelentette be a Beszterce-Naszód megyei látogatáson tartózkodó Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.


“Idén 350.000, Euro 2, Euro 3 és Euro 4 kibocsátási normájú gépjárművet hoztak be az országba, míg 2016-ban 146.000 ilyen kategóriájú járművet jegyeztek be” – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy az illetékes hatóságokkal és szervezetekkel egy olyan megoldáson dolgoznak, amely alapján légszennyezési illetéket vetnének ki az említett kategóriájú gépkocsikra.

A szaktárca vezetője azt is elmondta, az illeték összegének meghatározásakor figyelembe veszik majd a gépjármű hengerűrtartalmát, szennyezési normáját és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét.

Gavrilescu szerint még nem határozták meg, hogy mikortól lépne érvénybe egy ilyen újabb illeték, hiszen minden érintett szervezettel szeretnének konzultálni ebben a kérdésben.

www.agerpres.ro