Az adósság a legnagyobb teher

Az adósság a legnagyobb teher

Nagyvárad – Florin Bodog lett a Bihar Megyei
Kórház menedzsere. Ő Dumitru Mohant
fogja kinevezni orvosi igazgatónak, és
ígérete szerint egyetlen
osztályvezetőt sem fog leváltani.


Péntek reggel beiktatták a
Bihar Megyei Kórház
élére Florin Bodogot,
aki Emil Popovici Muţot
váltja ebben a tisztségben. A
kórház földszinti
előadótermében tartott rövid
ünnepségen Gavrilă
Ghilea
prefektus felolvasta a
kinevezésről szóló
egészségügyminisztériumi
rendeletet, majd kijelentette: „tudjuk, hogy az
egészségügy komoly gondokkal
küzd, de a prefektúra számára
prioritást jelent a megyei
kórház.”


Ezt követően az új – a
Szociál-Demokrata Párt
által támogatott –
intézményvezető szólt az
egybegyűlt orvosokhoz és a sajtó
képviselőihez elmondva azt, hogy
szeretné, ha a kórház
konkurrenciát jelentene mind az állami,
mind a magánkórházak
számára. A beiktatás után
Bodog
portálunk kérdésére
válaszolva elmondta, hogy a kórház
legnagyobb problémája a hatalmas
adóssága, „2008
júniusától vannak kifizetetlen
számlái a kórháznak, ami
oda vezetett, hogy a beszállítók
mostmár nem hajlandók élelmet
és gyógyszereket szállítani
nekünk” – fogalmazott . Az új
menedzser elárulta, hogy az
osztályok átszervezésével
és a kiadások szigorú
ellenőrzésével próbál
javítani a helyzeten, hozzátéve,
hogy több anyagi forrást fog bevonni az
egészségügyi
létesímény
fenntartására.


Három ilyen jellegű programot
említett meg; ezek közül kettő
határon átívelő
együttműködés eredménye,
míg a harmadik program a
Távközlési
Minisztérium
anyagi
támogatásával valósul majd
meg. Bodog kijelentette, hogy a kórház
orvosi igazgatója Dumitru Mohan
lesz, ellenben cáfolta azt, hogy bármely
osztályvezetőt leváltaná.
„Ezek rossz szándékú
híresztelések” – tette
hozzá.

Pap István