Az adósaid maradtunk Tempfli püspök atya

Akt.:
2Hozzászólás
Az adósaid maradtunk Tempfli püspök atya
Ma is hitetlenkedve újra és újra olvasom, s mérhetetlen fájdalommal veszem tudomásul a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség rövid, csütörtök déli közleményét, amelyben arról tájékoztatták a Bihari Naplót is, hogy 2016. május 25-én Nagyméltóságú és Főtisztelendő Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyéspüspök, életének 86., papságának 54., püspökségének 27. évében, hosszú betegség után, szentségekkel ellátva elhunyt. 

Persze tudtuk, hogy súlyos beteg, nincs jól, de imáinkban azt kértük, hogy bárcsak ismét betoppanna szerkesztőségünkbe félreismerhetetlen mosolyával, derűs egyéniségével, végtelen alázatával, törékeny alkatával.
Nem mondhatni, hogy gyakran, de rendszeresen ellátogatott szerkesztőségünkbe, még azután is, hogy elköltöztünk a Kanonok sorról. Azt a székhelyet az ő jóindulatának, segítőkészségének köszönhetően használhattuk más redakciókkal közösen, hiszen Tempfli atya mindig szívén viselte a magyar helyi sajtó sorsát is. Mindig érdeklődött az újságról, munkatársainkról. Élményszámba mentek beszélgetéseink, amikor vagy egy interjú miatt találkoztunk, a választásokra kísértük el, amikor megszentelte a Bihari Napló szerkesztőségét, vagy csak egy jó kávét ittunk meg a püspöki rezidenciáján, ahová bárki, szinte bármikor benyithatott. Tárt ajtó, nyitott szív fogadott bárkit rangtól, származástól, tisztségtől függetlenül. S bármilyen fontos, halaszthatatlan dolga volt mindenkit türelmesen meghallgatott. Megkérdeztem egyszer tőle, hogy nem tart-e attól, hogy valaki(k) rosszindulatúan visszaél(nek) ezzel a helyzettel, de ő határozottan kifejtette, az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ő nem egy elefántcsonttoronyban él, hogy alkalmazottak, titkárok, ügyintézők hadának esetleges jóváhagyásával találkozhasson valaki a főpásztorral. Ő valóban a nép püspöke volt, mindig büszkén vallotta, hogy egy földműves családból származik. Alig néhányan dolgoztak a titkárságán, szinte mindent ő maga, és általános helynöke végzett, intézett el, írt meg. Ahányszor csak tehette személyesen telefonált szerkesztőségünkbe is, ő küldött közleményeket, s nem esett le a püspöki gyűrű a kezéről.

Ő hit a személyes kapcsolattartásban, mindig közel volt az emberekhez, tudott az ő nyelvükön beszélni, megértő volt és segítőkész. Rettenhetetlenül alázatos, szerény, közvetlen, irgalmas volt, nagyon távol állt tőle, hogy rangjának megfelelően esetleg távolságtartó nagyméltóságú, excellenciás úrként viselkedjen. Várad 81. püspöke emberi habitusával, az egyház és a hívek feltétlen szeretetével, hozzáállásával is jóval meghaladta korát, hiszen sok tekintetben Ferenc pápára emlékeztet viszonyulása. Tudvalevő, hogy a jelenlegi Szentatya visszafogott, szerény körülmények között él, nem aggatja magát tele aranykereszttel, közvetlen az emberekkel, saját maga intézi telefonjait is, nem egy titkárra bízza azt. Messze áll tőle az önteltség, a tekintélyelvűség, a pökhendiség. Sok tekintetben hasonlított a pápára Tempfli atya, aki 19 évig tartó püspöki szolgálata alatt nem vizet prédikált és bort ivott. Egyszer azt írta: „Minden igaz embernek, aki valós értéket képvisel, hármas tulajdonsága kell, hogy legyen: amit gondolok, azt mondom, amit kimondtam, azt teszem”. És ő ebben nem ismert tréfát. Akárcsak a magyar nemzet feltétlen szolgálatában. Igazi, vérbeli magyar püspök volt, aki minden körülmények között felvállalta a kisebbségi küzdelem megannyi gondját, keservét. Kitartóan harcolt, mindig újrakezdte, ha elakadt, mindig tovább ment, ha a román hatalom megalázta. Nem volt gond, s természetesen magától értődő volt a magyar zászló kitétele a templomokban, a magyar himnusz eljátszása egy ünnepi szentmise után. Ő elsősorban magyar volt, s nem romániai magyar katolikus püspök!

Mára már legendává váltak beszédei, anekdotái, tanulságos, esetleg vidám történetei. Ki ne hallotta volna például, amikor külföldre utazott egy ünnepségre és a román vámnál színésznek nézték, mikor meglátták miseruháját, vagy amikor saját felelősségére betegen, nagy fájdalmakkal elhagyta a kórházat, hogy egy meghívásnak eleget tegyen, és az autójával egy kátyún átmenve megszabadult a vesekövétől. Az Ő szavára, prédikációra mindig oda kellett figyelni, mert azok igazi hitből, hamisítatlan szeretetből fakadtak.

Felsorolni is hosszadalmas lenne, hogy mi mindent köszönhettünk Tempfli atyának, hiszen a hosszú ateista, kommunista időszak után vette át 1990 márciusában az egyházmegye irányítását, amikor Boldog II János Pál kinevezte püspöknek. A kommunista rezsim által eltulajdonított ingatlanokat –köztük a Püspöki Palotát, a Kanonok sort és még számtalan értékes épületet – szerzett vissza, akárcsak a felbecsülhetetlen egyházi kegytárgyakat és egyéb, ingóságokat, értékeket, erdőket és szántóföldeket. Nem beszélve a római katolikus iskola létrehozásáról, az egykori Olaszi temetőből 118 elhunyt földi maradványainak exhumálásáról, templom- és plébániaépítő tevékenységéről…

Kicsiny püspöki lakhelye is szerény, mértéktartó volt, több esetben is elmondta, hogy ha még lehetősége lenne rá, akkor sem fog az általa visszaszerzett Püspöki Palotába költözni. Minek neki egy hatalmas lakosztály….

Igazi mecénása volt ő nemcsak a sajtónak, hanem a magyar kultúrának is. Szintén ő biztosított székhelyet a Kanonok soron a Tibor Ernő Galériának, a Bunyitai könyvtárnak és még sorolhatnánk, hogy mi mindennel segítette, támogatta önzetlenül a magyar könyvkiadást, a kutató munkát, értékeink megmentését. Az, hogy a világ minden táján mennyire tisztelték munkásságát, és szerették mint embert az a számtalan díj, oklevél, elismerés, érdemrend is igazolja, hisz nemcsak belföldön, hanem külföldön is elismerésnek örvendett.

Nyugalomba vonulása után is tovább akart tevékenykedni, nagy tervei, komoly célkitűzései voltak. Szentjobbi címzetes apátként bővíteni, fejleszteni akarta az apátságot, és még könyveket is szeretett volna írni egyházmegyéjéről. Sajnos már egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a püspöksége idején a tőle megszokott komoly munkatempót folytatni tudja.

Tempfli József püspöki jelmondata a Petra Christus, azaz A szikla, Krisztus volt. Egész tevékenységére jellemző volt, hogy mindent alávetett ennek a hitvallásnak. Tudatosan, megalkuvást nem ismerve.

Nyugdíjba vonulása után nem sokkal azt nyilatkozta: „Ha még 50 évig éltetne a Jóisten, és már nem kapnék semmit, akkor sem tudnám meghálálni azt, amit eddig kaptam az Istentől és az emberektől. Ez az egy bánt, hogy úgy fogok távozni az életből, hogy mindenkinek adósa maradtam”. Kedves Tempfil püspök atya mi maradtunk az Ön adósai végérvényesen és visszavonhatatlanul! Kérem továbbra is vigyázzon és oltalmazzon minket onnan fentről, a mennyei birodalomból.

Rais W. István



2Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments