2011.06.21 09:27; Frissítve: 2011.06.21 15:51


Autóbuszbaleset az M70-esen – hat ember életét vesztette, sokan megsérültek

Autóbuszbaleset az M70-esen – hat ember életét vesztette, sokan megsérültek
Hat ember életét vesztette és sokan megsérültek akkor, amikor egy román autóbusz és egy szlovén kamion ütközött kedden hajnalban az M70-es autóutón Csörnyeföld közelében. A két jármű frontálisan ütközött – mondta hozzá a szemtanú. A halálos baleset áldozatai közül az egyik a szlovén cementszállító kamion vezetője, öten pedig az autóbusz utasai.

 

Nagy valószínűséggel áttért az autóbusz a szembejövő kamion sávjába, így történt a halálos baleset az M70-es autóúton kedden kora reggel – közölte Zala megye rendőrfőkapitánya a tragédia helyszínén. Tiborcz János azt mondta: a tahográfok tanúsága szerint a baleset hajnali fél öt körül történhetett. A nyomok alapján valószínűsíthető, hogy az autóbusz áttért a szembejövő kamion sávjába, és akkor történt az ütközés. A főkapitány elmondta: a buszon a három váltósofőrrel együtt negyvenen utaztak. A szlovén kamionos, továbbá a busz két sofőrje és két utasa halt meg a helyszínen. Összesen huszonhárman sérültek meg, egy ember életveszélyesen, hárman súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, mindannyiukat a nagykanizsai kórházba vitték. Akik kisebb karcolásokkal vagy sebesülés nélkül élték túl a balesetet, azokat busszal a csörnyeföldei faluházba szállították. Ott a polgármesteri hivatal segítségével gondoskodnak az ellátásukról, és a román nagykövetséggel is felvették már a kapcsolatot. Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a szlovén jármű őrölt mészport szállított, amely részben az útra szóródott, de nem számít veszélyes anyagnak.

A súlyos baleset okai 

Az utasok elmondása szerint valószínűleg elaludt az autóbusz vezetője, akit pihenés nélkül fordítottak vissza Romániából Spanyolországba – közölte az M70-es autóúton kedden kora reggel a Zala megyei Csörnyeföld közelében balesetet szenvedett román jármű egyetlen magyarul beszélő utasa a helyszínen az MTI-vel. A balesetben öten meghaltak, huszonhárman megsérültek. Ioan Tent azt mondta, hogy Aradon szállt fel a spanyolországi Valenciába tartó járműre, amelyet három sofőr váltva vezetett. Ő maga is aludt, amikor a szlovén határtól mindössze öt kilométerre bekövetkezett a baleset, később segített a tolmácsolásban, így társaitól tudta meg a részleteket. Hozzátette: a sofőr állítólag már idegesen és fáradtan ült fel a buszra, mert előző nap érkezett vissza Spanyolországból és pihenés nélkül vissza is fordították a főnökei. A buszvezető nagy valószínűséggel elaludt a volánnál, ezért tért át a szembejövők sávjába, ahol a Szlovénia felől érkező kamionos többször is rájuk villogott, de már elkerülhetetlen volt az ütközés. A férfit, aki a balesetet kisebb karcolásokkal élte túl, tíz utastársával együtt különbusszal a csörnyeföldi faluházba szállították. Itt a polgári védelem és a település polgármestere gondoskodott arról, hogy lemoshassák magukról a mészport, ellátták őket teával, kávéval, aprósüteménnyel, s a rendőrök is a faluházban hallgatják meg a komolyabb sérülést nem szenvedett utasokat. Tiborcz János, Zala megye rendőrfőkapitánya korábban azt közölte: a nyomok alapján valószínűsíthető, hogy a busz áttért a szemközti sávba, és akkor történt a  baleset.

 

Összesen huszonhárman sérültek meg, egy ember életveszélyesen, hárman súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, mindannyiukat a nagykanizsai kórházba vitték. A hatodik személy itt halt bele sérüléseibe. Akik kisebb karcolásokkal vagy sebesülés nélkül élték túl a balesetet, azokat busszal a csörnyeföldei faluházba szállították.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
EMNT: Andrassew és Kuncze hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint Andrassew Iván és Kuncze Gábor hazugságkampányt folytat az [...] tovább »
Románia halaszthatja az euró bevezetését
Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest - [...] tovább »
Földvásárlási moratórium
Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa támogatná, hogy Románia meghosszabbítsa a [...] tovább »
Children of Bodom, ír zene és a közönség kedvencei a Félszigeten
A világ egyik legismertebb metálzenekara, a Children of Bodom zárja az ország legnagyobb fesztiválja, a Félsziget [...] tovább »
A magyarságtudat erősítését szolgáló rendezvényeken vett részt Répás Zsuzsanna Erdélyben
A magyarságtudat erősítését szolgáló rendezvényeken vett részt pénteken Erdélyben Répás Zsuzsanna, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés