Augusztusra elkészülhet a part

Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki vezetője
Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki vezetője
Nagyváradon a neológ zsinagóga és a Szent László tér közötti szakaszon mintegy tizenkét millió lejből újítják fel a Sebes-Körös bal partját.

 

Mintegy tíz napja kezdődött el újra a partrendezési munka Nagyváradon a Sebes-Körös bal partján a neológ zsinagóga közelében. A tavaly júliusban elkezdett munkálatot a Vízügyi és Erdészeti Minisztérium finanszírozza, de pénzhiány miatt hosszú ideig állt ott a munka. „Jelenleg a sétálórésznek a keresztmetszetét alakítják ki. A Garasos híd alatti résztől lépcsők lesznek a parton, de több, mint amennyi eddig. A neológ zsinagógától kezdődően egy trapéz alakú nyitott teret alakítanak ki, amely feljut a mostani parkoló szintjéig. A parti rész mögött egy támfalat építenek ki a Szent László hídig”, mondta Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki vezetője, aki elárulta azt is, hogy a tizenkét millió lejes költségnek mintegy a fele van már meg erre a beruházásra. A szakember kiemelte: arra számítanak, hogy augusztusig megkapják a minisztériumtól a beruházáshoz szükséges teljes összeget. Aláhúzta, hogy a vízügyi igazgatóság augusztusig be szeretné fejezni a rá eső munkálatokat. A műszaki igazgató közölte: tárgyalások folynak a polgármesteri hivatallal a Szent László híd körüli partszakasz felújításáról is, ami azért időszerű, mert a városháza fel kell újítsa a hidat.

Pap István