Augusztusban nyílik az Aquastar Aquapark

A kivitelező vállalat munkásai jelenleg is dolgoznak, hogy az élményfürdő augusztusban megnyithassa kapuit
A kivitelező vállalat munkásai jelenleg is dolgoznak, hogy az élményfürdő augusztusban megnyithassa kapuit
Szatmárnémetiben a 2012-es esztendő nyarán megnyílik az élményfürdő, mely egy 8,5 millió eurós beruházás révén valósul meg. A strandon kilenc medence működik majd, ahol a wellness és spa szolgáltatásokra, illetve a gyógykezelésekre is nagy hangsúlyt fektetnek.

 

Szatmárnémetiben a Gorunului utcán augusztusban megnyílik a Solarex Kft. által, európai uniós támogatással felépített aquapark, mely Romániában jelenleg egyedülálló beruházás lesz, mondta Nagy Erzsébet a kft. vezetője a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. Baranyai Gábor és Baranyai Noémi, az Aquastar élményfürdő projektjének vezetői elmondták, a beruházással jobb ütemben haladnak, mint ahogy azt tervezték, ezért a 2012-es decemberi kivitelezési határidő előtt, még augusztusban megnyitják az élményfürdőt, melyre a szatmáriak régóta várnak. Baranyai Gábor elmondta, az aquapark tervei 2008-ban fogalmazódtak meg, majd a terveket 2009-ben készítették el, ám az Aquastar Aquapark építési munkálatait 2011 júniusában kezdték el. A Gorunului utcán a Sanaqua Kft. 20 hektáros területen tervezett egy turisztikai övezetet, hotelekkel, kempinggel és az élményfürdővel. A teljes beruházásból a Solarex Kft. által építtetett aquapark fog idén nyáron megvalósulni egy 35 500 lejes (áfa nélkül) beruházás keretében, mindeközben a Sanaqua Kft. értékesíteni igyekszik a turisztikai övezetben található parcellákat. Az élménypark munkálatainak 33 százaléka készült el, és a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően nyár végére üzembe helyezhetik a 9 medencével ellátott élményfürdőt. Az élményfürdő egy belső és egy külső részből fog állni, melyen egy szabadtéri színpadot is felépítenek, ahol különböző eseményeket szerveznek majd. A fedett rész, mely egész évben nyitva lesz négy medence (gyerek-, élmény-, kezdő úszóknak szóló-, termál vizes medence), hét típusú szauna, hidroterápiás, kinetoterápiás és elektroterápiás központ működik majd a wellness és spa szellemében, melynek értelmében a fedett részben a tervek szerint az egészséges életmód jegyében készült ételeket és italokat forgalmaznak majd.

1500 személy befogadására alkalmas

Az aquapark szabadtéri részén öt medence működik majd (úszó-, csúszdákkal ellátott-, relaxációs-, gyerek-, termál vizes medence), ugyanakkor a szabadtéri részen a hagyományos ételeket árusító vendéglátóipari egységek is helyet kapnak. Az élményfürdő közelében 240 gépjármű befogadására alkalmas parkolót is kialakítanak. Baranyai elmondta, a belépő ára a Magyarországon található élményparkokéval megegyező lesz. Az élménypark befogadóképessége 1500 személy lesz, a fedett részen egyszerre 500, míg a szabadtéri részen egyszerre 1000 személy fér el zavartalanul, mondta a beruházó. Az élményfürdő zavartalan működése érdekében 50-60 alkalmazottra lesz szükség, ennyi új munkahelyet teremt a beruházás. Oana Nuta, az EximBank közönségkapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy a Regionális Fejlesztési Operatív Program 5.2-es tengelye mentén megnyert pályázat 70 százaléka vissza nem térítendő finanszírozásból valósul meg, ám a 30 százalékos önrészt a Solarex Kft. saját erőforrásból, illetve az EximBank 6 millió eurós hiteléből fedezi. A bank által támogatott projekt a legkomplexebb, melyet eu-s támogatásból finanszíroznak, mondta a bank képviselője. Barbara Zoltán, a kereskedelmi társaság vezérigazgatója elmondta, a Aquastar Aquapark beruházás lényege, hogy Szatmárnémeti turizmusát fellendítsék, és a város visszanyerje a termálvizes gyógykezelés terén egykori fényét.