Átszervezték az adóhivatalt

Átszervezték az adóhivatalt
Nagyvárad- Mint ismeretes, az elmúlt időszakban átszervezték az országos adóhatóságot (ANAF) azzal az indokkal, illetve annak reményében, hogy ezáltal hatékonyabb lesz a romániai adóbehajtás, nő az adófegyelem és csökken a bürokrácia.

Az intézkedések a Bihar Megyei Közpénzügyek Felügyelőségét is érintették, abban az értelemben, hogy szeptember 1-től megszűnt külön önálló igazgatóság lenni, és új elnevezéssel- Bihar Megyei Közpénzügyek Adminisztrációja- immár a kolozsvári székhelyű és központú Regionális Közpénzügyek Főigazgatóságának lett alárendelve. Ezzel párhuzamosan a váradi igazgatóság, illetve az ennek alárendelt aligazgatóságok is megszűntek, helyettük városi adószolgálatok képezik a hivatal struktúráját. A változások nyomán tehát Ioan Mihaiu már nem vezérigazgatói állást tölt be, hanem csupán adóhivatal-főnök, az eddigi helyettesei pedig többé nem vezérigazgató-helyettesek, hanem különböző területeket lefedő alvezérek: az adóbehajtási tevékenységért Ioan Bercea, a revizori munkáért Marin Tirla és Veronica Bene, a közepesen kiemelt adózókért pedig Fándly Máriusz felelnek, míg a főkincstárnok Liviu Iancu lett. Fándly Máriusz arról tájékoztatta az Erdély Online-t, hogy a módosítások ellenére minden szerdán 10-12 óra között továbbra is ingyenes adótanácsadást nyújt magyar nyelven, a nagypiac melletti adóhivatal harmadik emeletén található 320. számú irodájában.

Ciucur Losonczi Antonius