Átkelés: a magyarok hibásak?

2Hozzászólás
Átkelés: a magyarok hibásak?
Megismételte egy itteni illetékes, hogy szerintük a Magyarországgal közös határátkelők közül a legnagyobbiknál, a borsinál ők teljes kapacitással dolgoz(ná)nak, és főleg a magyar kollégáik lassítanak.

„Értsék meg, hogy a megoldás nem a mi kezünkben van” – ezt is mondta szerdán a határrendészet felelőse, a Prefektúrai Kollégium ülésén. Claudiu Pop prefektus napirenden kívül kérdezett rá, mi a helyzet az átkelőknél. A válasz szerint szerdán is a 8 lehetséges sávból 4-en dolgoztak a román alkalmazottak, többet azért nem tudtak megnyitni, mert a magyarok nem biztosítanak több embert. Ekkor 30 perc volt az átlagos várakozási idő személyautóknak, 180 perc teherautóknak. A határrendészet épp a szerdai prefektúrai ülés után egyeztetett a teherfuvarozók képviselőivel, és mint a hatóság jelezte, ők „maximálisan nyitottak, de a megoldás a határ másik oldalán van, továbbá esetleg a bukaresti vezetésnél, ha még bővíteni akarja az átkelőket”. Mint akkor megírtuk, nemrégiben Carmen Dan belügyminiszter is azt mondta, a román fél mindent megtesz a határellenőrzések gyorsítására, ám a magyar fél egyszerűen nem küld elég embert a közös ellenőrzésekhez.

Szerdán a megyefőnökségen az is újra elhangzott: a szalontai és mihályfalvi átkelők a fő alternatívák a borsira, „de azokat alig használja valaki, mert szinte mindenki csak azt tudja, hogy Borsnál kell átkelni, és kész”…



2Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter